Emberi fogakat használtak ékszerként egy ősi város lakói

A mai Törökország területén fekvő Çatalhöyük igen gazdag történelemmel rendelkezik.

Egy friss tanulmány szerint az ősi város lakói gyakran emberi fogakat használtak ékszerként – írja a ScienceAlert. A szakértők három fogat tártak fel, ezek az időszámítás előtti 6700 és 6300 közötti periódusból származnak. A leletek az első díszként használt emberi fogak, amelyeket a Közel-Keleten találtak.
A kutatók úgy vélik, hogy a medálként hordott fogakat idős személyek testi maradványaiból szedhették ki, gondosan kifúrták, lecsiszolták, viselésük feltételezhetően szimbolikus jelentéssel bírt. Két előzápfogat egy-egy épület maradványai között, egyet pedig egy sírban azonosítottak.
A szakértők szerint a fogakat jóval a halál után távolították el a holttestekből. Azt nem tudni, hogy a helyiek miért viseltek emberi fogakat, talán ezzel akarták kifejezni kötődésüket az elhunythoz.