Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Kallódó ifjúság

2019.11.20.NG
National Geographic Magyarország

Régóta hallok egészen meglepően fiatal gyerekekről, akik kábítószerfüggők.

Forrás: Révai Sára

Korábban azt gondoltam, hogy ez a probléma először a lázadó korban jön elő, amikor a tinédzsereknél tombolnak a hormonok, nőnek a végtagok, és kénytelenek valahová menekülni, mert érzik, hogy ők már nem azok a gyerekek, akik az imént még voltak. Kipukkadt valami buborék, ami a gyerekkort őrizte, és kezdődik a lázadás, az útkeresés, a felnőtté válás útvesztője.
De úgy tűnik, a kábítószer-probléma nem ismer életkor szabta határokat, és utat talál magának ott, ahol „szükség” van rá. Márpedig szükség az van.

A Ráckeresztúri Református Egyház Drogrehabilitációs Intézetében jártam, ahol 18 év alatti fiatalokat is kezelnek.

Az intézet 1986-ban nyílt meg, egy elkötelezett fiatal lelkésznő, Erdős Eszter kezdeményezésére. Az otthon célja hogy az ide jelentkező vagy bekerülő szenvedélybetegeket a közösség ereje, valamint a szakmai stáb megszabadítsa függőségüktől.

A felépülésnek három fázisa van, minden fázisban különböző kompetenciákat szereznek a kezeltek, ezek jelentik a fejlődést. Aki kikerül innen, annak sem engedik el teljesen a kezét, az utógondozás során kapcsolatot tartanak velük, és ha szükséges segítséggel látják el őket. Mivel azonban ezek a fiatalok javarészt kiskorúak, nem saját döntésük a felépülés. A bent töltött, amúgy számukra is nagyon értékes hónapok sajnos könnyen a ködbe vesznek, miután visszatérnek saját környezetükbe, ami korábban menekülésre késztette őket.

Az egyik srácnak a rehab valódi kiutat jelent. Ő azon ritka esetek közé tartozik, aki miután leteltek a terápiás hónapok, nem sietett vissza oda, ahol drogozni kezdett, hanem itt maradt az intézetben. Mert erre is van lehetőségük.
„14 éves korom óta cigiztem, ittam alkoholt és biofüveztem. Aztán jött a többi sorra. Gyerekkorom nagy részét a szobámban kellett töltenem a bátyámmal, mert a nevelőapám nem engedett minket közel anyukámhoz. Ezért, amikor eljött értünk az oviba, egyből a szobába vitt, és ott is kellett maradnunk. Egy előnye volt a sok-sok évig tartó fogságnak, hogy bátyámmal nagyon jóba lettünk. Órákig szerepjátékokat játszottunk, ami messze vitt a valóságtól. Akkor még a szerepjáték, később a drogok.”
Miközben szörnyű gyerekkoráról mesél, tekintete tiszta, őszintesége varázslatos. Most dolgozni jár, és tanul. Esténként az intézet kápolnájában zongorázik. „Kiskorom óta zongorázom, ez mindig is kapaszkodót jelentett nekem a nehéz időszakokban. A zenélésbe bele tudok feledkezni, sokszor sírva játszom.” Igazi reménysége ő a kallódó ifjúságnak, belőle a rehabon töltött idő kihozta valódi igényeit. Sietve fejezzük be a kora reggeli beszélgetést, mert indul a munkahelyére.

Forrás: Révai Sára
Az intézetben nyolc órakor csengetnek. Reggeli. Előtte az egyik bentlakó tinédzser vezetésével közös imádkozást tartanak. Van miért. A fiúk lehajtott fejjel, nagy átéléssel mormolják az imát.

Az ételt a bentlakók közül a heti felelős csapat készíti el. A konyha tisztán tartása is a fiúk feladata, így a közös étkezések után néhányan felpattannak, és negyed óra alatt fényesre súrolják a helyiséget. Talán így megtapasztalhatják azt az élményt, hogy ha valamit kívül rendbe raknak, akkor belül is tisztulhatnak.

Forrás: Révai Sára

Délelőttönként a gyerekek és a mentorok leülnek beszélgetni. Előtte iratkozniuk kell. Az iratkozás annyit jelent, hogy a közösen készített „felelősségtáblára” mindenki beírhatja magát egy-egy rubrikába, attól függően, hogy mit szeretne megosztani. A táblánál egy fiú éppen a Békesség imára iratkozik. A bibliából fog olvasni egy részletet, ami valamiért megérintette őt. De lehet iratkozni motivációra, teherletételre és még rengeteg dologra, ami mind azt a célt szolgálja, hogy fájdalmukból és küzdelmükből egy kis szeletet letehessenek itt az asztalra.

Forrás: Révai Sára

A beszélgetésen a mentorok elmondják, ki hol tart a terápiás úton, és ha valakinél azt érzik, hogy ellenáll a programnak, vagy nem igazán törődik a beilleszkedéssel, óvatosan terelgetik a vélt jó út felé. A segítők, mivel egykoron nagyrészt maguk is szerhasználók voltak, hitelesen tudnak beszélni a fiúkkal problémáikról.

A folyosón egy 13 éves srác keresi identitását. Ő a legfiatalabb a bent kezeltek között. „10 éves korom óta biofüvet szívok és kristályfüggő vagyok. Mikor beszívok, olyan mintha egy köpeny lenne rajtam. Mintha nem is én lennék.” Nála a drogok hatékonynak bizonyultak a valóság elől való meneküléshez. Amikor arról kérdeztem, mit adnak neki a kábítószerek, hosszas gondolkozás után annyit válaszolt: „Másodpercnyi örömöket.”

„Négy hónapja vagyok tiszta. Furcsa érzés, nagyon furcsa. Ha kimegyek innen, elmegyek moziba és állatkertbe. Bepótolom mindazt, ami eddig kimaradt a gyerekkoromból.”

Felnőtteket meghazudtoló módon beszél magáról, saját valóságáról és annak korlátairól. „Nem igaz, hogy akarat kérdése, hogy ha kimész innen, visszaesel-e vagy nem. Mert az agyad megtéveszt. Átver. Azt mondja neked, hogy nyugodtan menj el bulizni, nem lesz semmi baj.” Arról is mesélt, hogy nagyon fontos, hogy ne legyenek üresjáratok az életében. Hogy ne unatkozzon, mert az veszélyes. Ki kell töltenie minden percét, amikor innen elmegy. „A legnehezebb az lesz, hogy el kell veszítenem a régi barátaimat.”

Forrás: Révai Sára
Forrás: Révai Sára
Forrás: Révai Sára

Ebéd előtt általában tanórák vannak. A lelkesedés sokukban megvan, általában nyitottak a házon belüli változtatásokra. „A rehabon töltött idő alatt megtanultam meglátni az apróságokban az örömöt, és komolyan venni saját céljaimat. Katona szeretnék lenni. Három nyelvet megtanulok, és leteszem a tiszti diplomát. Ezután a francia légióban szeretnék szolgálni” – mondja az egyik lakó.

Többen meséltek arról, hogyan jutottak el a drogokig: „Apám alkoholista volt – kezdi az egyik fiú -, rendszeresen verte anyámat. Kicsi voltam, amikor kábé megszöktünk tőle anyámmal. Szökés közben autóval egy fának ütköztünk, nem emlékszem, hogy utána mi történt. Apámtól sikerült megválni, anyám hamar megismerkedett valakivel, akitől később az öcsém született. Már az általános iskolában is rossz gyerek voltam, cigiztem, ittam, felgyújtottam az iskolai wécét. Nem érdekelt semmi. Gimiben elkezdtem füvezni, és hamar jött a többi. Eki, metamfetamin és végtelen mennyiségű fű. A végén már azért szívtam be, hogy eljussak egy alapállapotra. Anélkül felkelni sem tudtam volna. Remegtem, izzadtam a drogért.”

A mentorok minden nap személyes beszélgetést folytatnak a fiúkkal. Itt bármi szóba kerülhet, nincs tabutéma. Ha tanácsra van szükségük, azt is megkapják. Nagyon jó viszonyban vannak segítőikkel, felnéznek rájuk, de közben barátaiknak is tekintik őket.

Mentori beszélgetés
Forrás: Révai Sára
Ebéd után van idő az intézet kertjében bóklászni. Gyönyörű a környezet, egy srác sem marad a négy fal között. Olyan gyermekien játszanak, mint akik már elfelejtették, hogy odakint, az intézet falain kívül a „nagyfiúsdi” volt nekik a menő.
A tornateremben minden nap sportolhatnak, fociznak, falat másznak vagy kosaraznak.
Forrás: Révai Sára
Lassan vége a délutánnak, vacsora előtt még egy nagy mentori közös beszélgetés zajlik. A fiúk fáradtak, alig bírnak megnyilvánulni. Megszólalni azonban fontos, senki sem maradhat ki belőle. Ez a „teherletétel” legfontosabb része. Amikor kimondják a nehézségeiket, problémáikat, egyszerre meg is könnyebbülnek a megosztással. Sokuknak teljesen új élmény, hogy fájdalmaikról nyíltan beszélhetnek. A közösség ereje megtartó érzés számukra.

Estefelé az egyik szobából hangokat hallok, bekopogok, megkérdezem mi történt. A fiú felnéz és megnyugtat: „Á semmi, csak mielőtt bekerültem ide, megismertem egy lányt, és levelet fogalmazok neki, ami nem mindig megy könnyen” – mosolyog. És hozzáteszi: „csak nem tudom, hogy jut el a levél a csajnak.”
Felajánlom neki a segítségemet, ezután vadul körmölni kezd.
Az ő története kissé kilóg a sorból: jómódú családból származik, se anyagi, se egyéb gondjuk nem sok volt, egészen addig, amíg a szülei el nem váltak. A válás után egyre furcsább lett a viszony hármójuk között. az akkor még kiskamasz nehezen viselte a lelki terhet. Nyugtatóhoz nyúlt. Először egyhez, aztán kettőhöz, majd alkoholt is ivott rá. Azt mondta, olyan szert keresett, ami törli az emlékeit. A nyugtató megfelelőnek bizonyult. Elmondása szerint az a néhány év, ami a válás után következett, csak mások elmesélései alapján elevenedik meg számára.
A rehabra azért jött, mert szülei válaszút elé állították: ha nem jön ide, nem támogatják, a magániskolai tanulmányait. Márpedig ő nem szeretné abbahagyni a tanulást.

Napi tíz szál cigaretta engedélyezett a gyerekeknek. Ezt maximálisan kihasználják, mindannyian.
Forrás: Révai Sára

Vége a napnak a ráckeresztúri tinédzser rehabon. A mentorok ma is mindent megtettek a kallódó srácokért, de biztos receptet a boldoguláshoz és a tiszta jövőhöz senki sem képes a kezükbe adni.

A fiúk bíznak benne, a terápia után lesz erejük, hogy terveiket, melyeket idebent alakítanak, szövögetnek, kint ne engedjék füstbe menni.

Írta és Fényképezte: Révai Sára

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

A 4300 éves nyughelyben felfedezett festmények hétköznapi jeleneteket ábrázolnak.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket