Ókori nekropoliszra bukkantak Szicílián
Gela városában, egy építkezés során a munkások ókori temető nyomait fedezték fel.
2019 novemberében azonosították azt a nekropoliszt Gelában, amely a becslések alapján az időszámítás előtti 7. századból származhat – írja a The Local. A régészek eddig egy csecsemő csontvázát tartalmazó agyagedényt, illetve egy nagyobb állat maradványait tárták fel.
A temetőre a helyi utat felújító Open Fiber munkásai bukkantak, a felfedezés után értesítették a cég régészét, Gianluca Calàt. Szicíliában nem ritka, hogy az építkezések közben régészeti lelőhelyet találjanak. Gelában november elején egy hasonló korú szarkofágot is azonosítottak, a szakértők szerint a koporsó ugyanahhoz a görög nekropoliszhoz tartozik.
A terület már jó ideje felkeltette a régészek figyelmét. A környéken elsőként Paolo Orsi folytatott ásatásokat a 20. század elején. A mostani felfedezés ismét igazolja, hogy Gela komoly történelmi múlttal rendelkezik. Az Open Fiber azt tervezi, hogy egy nagyobb területet is megnyit feltárási céllal, hogy segítse a kutatók munkáját.
Gela a térség egyik legkorábbi görög településének helyén áll, a várost rodoszi és krétai telepesek alapították. A most azonosított temetőben az első görögök maradványai nyugodhatnak.