Timót, Ferenc2021. január 24., vasárnap
Kultúra

Nincs bizonyíték a híres egyiptomi orvosnő létezésére

2019.12.19.NG
National Geographic Magyarország

Meritptah állítólag 5 ezer éve élt, és ő lehetett az első név szerint ismert női orvos.

Kép: Pixabay

Egy új vizsgálat során a szakértők a történet eredetét keresték, és arra jutottak, hogy Meritptah talán nem is létezett – írja a ScienceAlert. A kutatók úgy véli, hogy a név először 1938-ban bukkant fel, és már ekkor sok tévesztés volt az adatok körül.

Jakub Kwiecinski, az Anschutz-i Coloradói Egyetem munkatársa szerint mára Meritptah neve mindenhol ott van, még a Vénusz egyik kráterét is róla nevezték el. A szakértő hozzátette, meggyőző bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az orvosnő valóban létezett.

A kutató Meritptah nevének első felbukkanását a 20. század elején dolgozó feminista orvoshoz, Kate Campbell Hurd-Meadhez köti. Hurd-Mead 1938-as, a gyógyítás és a nők kapcsolatát bemutató könyvében tett említést egy ókori egyiptomi orvosnőről. Leírása alapján a Királyok-völgyében található egy kép Meritptahról, a főorvosról, aki állítólag az itt eltemetett főpap anyja volt. A könyv alapján Meritptah időszámítás előtt 2730 körül élt.

A probléma az, hogy a Királyok-völgyében nagyjából csak ezer évvel később kezdtek el temetkezni. Meritptah neve ugyan valóban létezett az Óbirodalom korában, arról viszont nincs adat, hogy gyógyító tevékenységet végzett volna.

Kwiecinski szerint ugyanakkor létezhetett egy óbirodalmi orvosnő, de nem Meritptahnak, hanem Peszesetnek hívták. Peszeset fia tényleg főpap volt, úgy tűnik, Hurd-Mead összekeverte a két nevet.

Hozzászólások

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Manapság evidensnek vesszük, hogy léteznek egységesített fizetőeszközök, a távoli múltban azonban ez nem így volt.

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban.

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

A névtelen jegyző szobra

A névtelen jegyző szobra

A kódexekben feljegyzett megnevezése szerint ő volt P. Mester, Bélának, Magyarország néhai királyának jegyzője.

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Az elmúlt időszakban a világ számos pontján okoztak komoly veszélyt a bozót- és erdőtüzek, úgy tűnik azonban, hogy a múltban bizonyos közösségek képesek voltak együtt élni a szezonálisan felélénkülő lángokkal.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket