Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

A léghajózás úttörői

2020.01.06.MTI
National Geographic Magyarország

1745. január 6-án született a dél-franciaországi Vidalon-les-Annonay városkában Jacques-Étienne Montgolfier, aki bátyjával együtt készítette el az első utas nélküli hőlégballont.

19. századi illusztráció a Montgolfier testvérekről.
Forrás: Getty Images

Egy tizenhat gyermekes, kispolgári családban született, bátyjával, Joseph-fel már korán találékony újítónak bizonyultak. Főként a repülés foglalkoztatta őket: Joseph 1777-ben egy magas épület tetejéről a maga készítette ejtőernyővel ugrott le, és a városka izgatott lakosainak legnagyobb megdöbbenésére épségben ért földet.
A legenda szerint a léggömb ötletét az adta, hogy egyszer a száradni kitett párnahuzat a tűzhelyből kicsapó meleg levegővel telt meg, és felemelkedett. Kevésbé romantikus, de valószínűbb feltételezés szerint a testvérek olvasták Joseph Pristley angol kémikus gázokkal végzett kísérleteiről szóló leírásait.

Régi illusztráció egy hőlégballonról.
Forrás: Getty Images

A testvérpár először a Cavendish által akkor felfedezett, a levegőnél könnyebb hidrogénnel próbálkozott. Mivel azonban az új gáz nagyon gyúlékonynak bizonyult, és nem találtak olyan anyagot, amely megbízhatóan tárolta volna, a meleg levegő felé fordultak. Először papírzsákokat tartottak a tűz fölé, és az egész a mennyezetig szállt fel. Később vékony textíliából, majd taftból készítették a zsákokat, amelyeket szalma és gyapjú égetésekor keletkező füsttel töltöttek meg. Mivel már hallottak Benjamin Franklin kísérleteiről, úgy gondolták, hogy a füstnek elektromos tulajdonsága van, azért száll felfelé.
Első, még papírból készült léggömbjük kigyulladt, a másodiknál töltés közben elszakadtak a tartókötelei. Mivel a város lakosai a kísérletek miatt már-már ördöngösségre gyanakodtak, a fivérek értesítették a Francia Akadémiát. Találmányukat 1783. június 5-én mutatták be először a nyilvánosság előtt: a mintegy tizenegy méter átmérőjű, vászonból és papírból készült, 245 kg tömegű, 800 köbméteres, utas nélküli ballont, mely hatalmas nézősereg és számos kiválóság jelenlétében Annonay vásárterén emelkedett a magasba. A gömböt előbb egy gödör fölé kötötték, amelyben szalma és fa égett, és nyolc embernek kellett tartania, amíg megtelt meleg levegővel. Adott jelre eleresztették, és a szerkezet nyílsebesen majdnem másfél kilométer magasra szállt, majd tíz perccel később, amikor lehűlt benne a levegő, másfél kilométerrel odébb épségben földet ért. A testvérek ekkor még azt hitték, hogy a titok nyitja a füstben rejlik, ezért a levegő melegítésekor nedves fát és ócska cipőt is égettek a „minél sűrűbb a füst, annál megfelelőbb” elv alapján.
A kísérlet sikere nagy lelkesedést keltett, és két hónappal később, augusztus 27-én a párizsi Mars-mezőn megismételték, de ekkor már hidrogénnel töltött gömbbel. Csodával határos módon a rendkívül tűzveszélyes ballon, amelyet égő fáklyák mellett vontattak helyére, nem robbant fel: simán felszállt, és háromnegyed óra múlva 25 kilométerrel távolabb landolt. Mivel az ottani parasztok a gonosz művének vélték és megtámadták, országos rendeletet adtak ki, amelyben ismertették a felfedezést.
A Montgolfier testvérek következő, 18 méter átmérőjű ballonjukat már a király jelenlétében bocsátották fel. A kosárban XVI. Lajos személyes parancsára kis ketrecben egy kacsát, egy tyúkot és egy birkát is elhelyeztek. A világ első légi utasai épségben értek vissza a földre, így az is kiderült: a repülés nem árt az élő szervezeteknek. A kakas ugyan kicsit megviseltnek látszott, de a beható vizsgálat tisztázta: nem a magasság ártott neki, hanem az, hogy a birka rálépett.
Az első emberi repülésre 1783. november 21-én került sor, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy maguk a feltalálók nem igyekeztek életüket a tudomány szolgálatában kockára tenni. Igazuk volt, amint az egy évvel később be is bizonyosodott: ekkor Joseph beszállt a Lyon városa számára tervezett ballonba, és súlyos sérüléseket szenvedett, amikor annak szövete elszakadt. A bátor úttörő szerepét Pilatre de Rozier és Francois Laurent, Arlandes márkija vállalta, mintegy félóra alatt kilenc kilométert tettek meg Párizs fölött.
A testvérek jelentős elismerésekben részesültek találmányukért: 1783-ban a Francia Akadémia tagjai lettek, 1788-ban nemességet és évjáradékot kaptak. Joseph más téren is sikeres feltalálónak bizonyult. Nem sokan tudják, de ő alkotta meg a hidraulikus kost (vízkalapácsot) 1791-ben: ez egy vízemelő erőgép, amely lényegében üzemköltség nélkül működik. 1796-ban a találmányt eladták az angol Boulton-Watt gyárnak, amely fizetett, de nem foglalkozott tovább vele, lévén elég más megrendelése. A tervrajz 1824-ig porosodott, akkor rábukkant egy angol mérnök, sőt nem csak meg-, hanem „fel” is találta, és annak rendje-módja szerint szabadalmaztatta.
A Montgolfier testvérek a léggömbkísérletek után már nem foglalkoztak a repüléssel, nevük nem forgott a köztudatban. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a forradalom és a napóleoni háborúk zavaros időszakában is békében éltek és haltak meg – Étienne 1799. augusztus 2-án, Joseph 1810. június 26-án.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

A 4300 éves nyughelyben felfedezett festmények hétköznapi jeleneteket ábrázolnak.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket