Viking rúnák figyelmeztetnek a klímaváltozásra

Egy új kutatás szerint a világ egyik legismertebb rúnaszövegében a klímaváltozástól való félelmüket fogalmazták meg a vikingek.

A Rök-rúnakövet a 9. században emelték a Vattern-tónál, Svédország déli részén. A kövön a 700 rúna öt sorban helyezkedik el, ez a világ leghosszabb ismert rúnaszövege. A szakértők hagyományosan úgy tartják, hogy a követ egy halott fiú emlékére állították, ám a rúnák pontos jelentését még nem sikerült megfejteni a különböző írásmódok és a szöveg hiányossága miatt.
A kő egy Theodorik nevű férfira utal, aki egyes elképzelések szerint Theodorik keleti gót király lehet, aki az 5-6. században uralkodott. Egy új kutatás alapján a szöveg valójában a szélsőségesen hideg télre utalhat – írja a ScienceAlert.
Bo Graslund, az Uppsalai Egyetem munkatársa és kollégái szerint 536 után, tehát valamivel Theodorik uralkodását követően, igen kemény telek voltak Skandináviában. A jelenség hátterében egy vulkánkitörés állhatott, amely komolyan befolyásolta az éghajlatot. A becslések alapján a folyamat hatására Skandinávia lakossága 50 százalékkal csökkent.
A szöveg ezer éven át tartó háborúra utal, a kutatók szerint ugyanakkor ez nem konkrét harcokra, hanem a fény és sötétség, a hideg és meleg, a halál és élet küzdelemeire utalhat. A szakértők úgy vélik, a rúnák több olyan 9. századi eseményt, például egy napkitörést és egy napfogyatkozást is leírnak, melyek gyanúsak lehettek a korszakban. A csapat szerint a kő létrehozója fia halálát egy súlyosabb eseményhez akarta kapcsolni, a jelek pedig a klímaváltozásra utaltak.