Zita, Mariann, Anasztáz2025. április 27., vasárnap
Kultúra

Állattörténetek, ifjúsági regények írója

2020.01.25.MTI
National Geographic Magyarország

1900. január 25-én született, a főként állatregényeiről és ifjúsági műveiről ismert, Fekete István József Attila-díjas író.

Fekete István
Forrás: MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM
A Somogy vármegyei Göllén született Fekete Árpád tanító, iskolamester és Sipos Anna első gyermekeként. Egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja pedig Damjanich János 1848-as honvédtábornok, aradi vértanú volt.
A család 1909-ben Kaposvárra költözött, és István az ottani gimnázium tanulója lett. Mivel félévkor és év végén is megbukott, a szigorú édesapa átíratta a polgári fiúiskolába, ahol végre önmagára talált a kamaszodó fiú. 1915-ben felsőkereskedelmi iskolába iratkozott, 1917-ben besorozták katonának, és az 1918-as hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került.
A katonaruhát csak 1926-ban vethette le végleg. 1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, visszavágyott a Dunántúlra, 1924 januárjától Mosonmagyaróvárott folytatta tanulmányait. Az iskola elvégzése után, 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt. Itt szeretett bele a helyi belgyógyász-főorvos leányába, Piller Editbe, akivel 1929-ben házasságot is kötött. Az esküvő után Ajkára költöztek, ahol gazdatiszt lett a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán, 1930-ban lányuk, két évvel később fiuk született.

Fekete István tehetsége, szakmai felkészültsége, gyakorlati érzéke és tenni akarása nyomán hamarosan fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Mindeme tevékenység és a család mellett igazán ekkor jutott ideje az írásra is.
Még diákéveiben, mint oly sok kamasz, ő is verselgetett, rövidebb prózával kísérletezett, de kiforrott, egyéni stílusú íróvá ezekben az években érett.
Vadászattal kapcsolatos cikkeit 1933-tól a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród újság közölte, 1936-tól pedig az Új időkben jelentek meg novellái. 1937-ben A koppányi aga testamentuma című művével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatának első díját, majd két évvel később a Zsellérek című regénye aratott sikert az Egyetemi Nyomda pályázatán. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, és ebben az évben jelent meg Hajnalodik című színdarabja, amelyet csaknem százszor játszottak a Magyar Színházban és a Kamaraszínházban, mindannyiszor telt ház előtt. 1940-ben Bánki Viktor filmrendező forgatókönyv készítésére kérte fel, s így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára.
Az uradalmi munkát ekkor már egyre terhesebbnek, írói munkája akadályozójának érezte. 1941-ben végül elhatározta magát, családjával Pestre költözött, és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.
A második világháború után állása megmaradt, két könyve is megjelenhetett, de egyes állítások szerint a rettegett államvédelem, az ÁVO megkínozta. Amikor 1949 tavaszán a minisztériumot „megtisztították a reakciós elemektől”, Fekete Istvánt is nyugdíjazták. Ezt követően a nélkülözés évei következtek: könyveit nem adták ki, állandó foglalkoztatást sehol sem kapott, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos. 1951 őszétől oktató volt a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában, majd leszázalékoltatta magát.
1955-ben Bölöni György (író, újságíró, 1957-től az Élet és Irodalom főszerkesztője) segítségével térhetett vissza az irodalomba, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. 1957-től sorra aratnak sikert máig is népszerű ifjúsági regényei: Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hu, Vuk, Kittenberger Kálmán élete.
1960-ban a Tüskevárért, amelyből remek tévésorozat is készült, József Attila-díjat kapott. A hatvanas évek közepétől háromkötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, melyből 1965-ben megjelent a Csend, s 1970-ben elkészült a Ballagó idő is. Többre már sem ideje, sem ereje nem maradt: előbb 1968-ban, majd 1969-ben is szívinfarktust kapott, amelyből még sikerült felépülnie. A harmadik azonban végzetes volt, s 1970. június 23-án Tárogató utcai otthonában örökre lehunyta szemét.

Fekete István
Forrás: MAgyar Nemzeti Digitális Archívum

Népszerűsége mindmáig töretlen, ami annak is köszönhető, hogy művei számos feldolgozásban kerültek a közönség elé, gondoljunk csak a Vuk című rajzfilmre vagy A koppányi aga filmváltozatára! A természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett, mellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra a természet közelségébe tudta hozni. Bár elsősorban ifjúsági és „állatregényíróként” emlegetik, még utóbbi köteteiben is – csak úgy mellékes könnyedséggel – zseniális emberábrázoló. Műveit, szemet simogató sorait, kristálytiszta, pihentető prózáját, humorát a felnőttek talán még jobban élvezhetik, mint az ifjabb olvasók.
1987-ben alakult meg a nevét viselő Irodalmi Társaság, amely Fekete István irodalom- és természetszerető hagyományainak ápolását és folytatását tekinti fő feladatának. 2014-ben pedig Keszthelyen megnyílt a Fekete István-emlékszoba és a Tüskevár panoptikum.

Hozzászólások

Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok

Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok

Még akkor sem voltam biztos abban, hogy részt akarok venni Hoi An közösségi média szülte turistaattrakciójában, amikor a 63 éves evezősöm, Doan nevetve besegített a kör alakú bambuszcsónakba, amelynek vitenámi zászlót festettek az oldalára.

Buenos Airestől a Vatikánig: képeken Ferenc pápa élete

Buenos Airestől a Vatikánig: képeken Ferenc pápa élete

2025. április 26-án, öt nappal halála után temetik el Ferenc pápát, a National Geographic online kiadása fotókkal emlékezik meg a katolikus egyházfő életéről.

Több ezer éves temetőt találtak Abu-Dzabiban

Több ezer éves temetőt találtak Abu-Dzabiban

Ez az első nagy kiterjedésű vaskori temető, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben találtak.

Kincsekkel teli nomád sírhalmot találtak

Kincsekkel teli nomád sírhalmot találtak

A Csecsenföldön feltárt nyughely az alánokhoz köthető.

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Vizen úszó mécsesek, lampionokkal kivilágított UNESCO óváros, ahol egy régi mesterség utolsó képviselői élnek: ez Hội An, Vietnám gyöngyszeme, az egykori kikötő és kereskedőnegyed.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket