Egy angolszász koronázási kolostor maradványaira bukkanhattak
I. Edgár angol királyt koronázhatták meg a monostorban.
A Wessex Archaeology régészeti szervezet szerint megtalálhatták az első angol király koronázási helyszínének maradványait – számol be a Live Science. A kutatók a bathi apátságnál folyó feltárás során a kolostor mellett egy angolszász építmény nyomait azonosították. Ezek az első ilyen struktúrák, melyeket a Római Birodalom korában alapított városban találtak.
A két félkör alakú elemet, az úgynevezett apszisokat a 12. században emelt egykori katedrális kerengője alatt fedezték fel. A szénizotópos vizsgálat alapján úgy tűnik, az apszisok ahhoz a kolostorhoz tartozhattak, ahol I. Edgárt 973-ban megkoronázták.
Cai Mason, a Wessex Archaeology munkatársa szerint az angolszász jelleg, a széndarabok kora, illetve a környező sírok mind arról árulkodnak, hogy sikerült megtalálniuk az elveszett apátság maradványait. Mikor 959-ben I. Edgár bátyja, Eadwig meghalt, ő lett Anglia királya. A majdnem két évtizeddel későbbi koronázás helyszínéül Bath-ot választotta, hiszen a település két részkirálysághoz, Wessexhez és Merciához is kapcsolódott. Bár már Edgar apja és nagyapja is Anglia uralkodója volt, ő volt az első, aki az egyház elvárásainak megfelelő koronázáson vett részt.
Ha bebizonyosodik, hogy az apszisok valóban a koronázási apátsághoz tartoztak, szenzációs felfedezésről van szó. Fontos azonban kiemelni, hogy a struktúrák egyéb építményekből is származhatnak. Bath komoly történelmi múltra tekint vissza, a városban az évszázadok során számos építkezés zajlott.