Középkori játékfigurát találtak

A díszes üvegdarab egy római eredetű játékhoz tartozott.

A Durhami Egyetem csapata szerint a díszes tárgy egy előkelő személy készletéhez tartozhatott – írja a Live Science. A kék színezetű figurát 2019 szeptemberében találták meg az Angliától északkeletre fekvő Lindisfarne szigetén. A területen egykor apátság működött, melyet 793-ban dúltak fel a vikingek.
David Petts, a csapat tagja szerint szenzációs felfedezésről van szó, ami bepillantást ad a szerzetesek életébe. A kutató hozzátette, hogy hasonló leletek az Északi-tenger partvidékén több helyen is előkerültek. Úgy tűnik, hogy Lindisfarne lakóinak sok szabadidejük volt, és kapcsolatokat is ápoltak a térség településeivel.
A mintegy 2 centiméter széles tárgy tetejét öt fehér gömböcske díszíti, a szakértők ezért úgy vélik, hogy ez egy király volt. A figura egy előkelőé, talán az uralkodói család egyik tagjáé lehetett, aki vagy a szigeten élt, vagy látogatóba utazott ide a vikingek támadása előtt. A hasonló figurák általában fából vagy csontból készültek.
Maga a játék, a hnefatafl, a ludus latrunculorum római stratégiai játékon alapul. Ahogy a birodalom terjeszkedett, úgy jutott el új területekre a játék, amely a sakk megjenése előtt igen népszerű volt. Az egyes régiókban a ludus latrunculorum eltérő változatai fejlődtek ki, de az alapok ugyanazok voltak. Ez a második alkalom, amikor hnefatafl figurát találtak egy brit szigeten.
A szakértők célja az, hogy jövőre folytassák a feltárásokat Lindisfarne szigetén.