Faragott monolitot azonosítottak Skóciában

A sziklát a piktek készítették, a népcsoport életében a harc kiemelten fontos volt.

Ókori monolitra bukkantak a régészek Skóciában – számol be a Live Science. A sziklán egy faragványt is felfedeztek, amelyen egy lándzsát tartó harcos látható.
Az emlékmű Perth északnyugati részén került elő egy útépítést megelőző munkálat során. Az úgynevezett Tulloch-kő 1,9 méter magas és 0,7 méter széles. A monolit felszíne megrepedezett, és a faragvány egyes részei elhalványultak, a 3D képalkotás segítségével azonban sikerült rekonstruálni az eredeti állapotát.
A szikla körül egy árokrendszert fedeztek fel, elképzelhető, hogy egy nyughely volt egykor a helyszínen. A monolit a piktekhez köthető, az ókorban a népcsoport többször visszaverte a rómaiak támadását.
Azt nem tudni, hogy a kövön látható harcos ki lehet, de korábban több hasonló ábrázolást is találtak. Gordon Noble, az Aberdeeni Egyetem munkatársa szerint a katona talán egy háborúisten volt, a piktek társadalmában a harc kiemelt jelentőséggel bírt.
Skócia területén kevés hasonló, harcosokhoz köthető monolit került elő. A szakértők úgy vélik, hogy előkelő katonák temetkezési helye lehetett, a többi faragott pikt sziklán rendszerint állatokat, absztrakt ábrákat és egyéb formákat jelenítettek meg.