Eltemették Petykót, a telet jelképező bábut

Kicsivel múlt tíz óra, ám a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu udvarán már összegyűlt a nézősereg. Nem kellett sokat várnunk, és a fagerendás vályogházak közt felbukkant a gyászolók egy furcsa, szedett-vedett menete.

Ebben a különös csoportban a férfiak nőnek öltöztek, a nők pedig bajszot viseltek, úgy hozták drága halottjukat, a Petykónak becézett, koporsóba fektetett telet.


A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszakot évszázadok óta télbúcsúztató, tavaszköszöntő, jelmezes, táncos mulatságként tartjuk számon hazánkban és az öreg kontinensen. Gazdag tradíciókra épül a három folyó találkozásánál fekvő, 600 lelket számláló szatmári falu, Panyola alakoskodó népszokása is.


A szilvapálinkájáról, vendégszeretetéről, ízletes aszalványairól híres település régi hagyományát a helyiek Muhari Zoltán polgármester vezetésével elevenítették fel, aki egy véletlen folytán érkezett a Jászságból a faluba, hogy vegyen egy darab földet, és aztán itt eresszen gyökeret. Ahogy nevetve mondja, megrészegítette a Szamos, a jó levegő, no meg a szatmári nép kedvessége, nem is vágyott vissza a Jászságba. Miközben a falu történetét tanulmányozta, rábukkant Kiss Károly, 1965 februárjában készített dokumentumfilmjére, amely az országban még fellelhető különleges néphagyományokat, köztük a panyolai szamosháti farsangot örökítette meg. A filmkészítésen jelen volt az akkor még csak 33 éves debreceni néprajzkutató, dr. Ujváry Zoltán is, aki kötetbe gyűjtötte a közösségi élet legfontosabb téli helyszínének a jeleneteit.
„A szamosháti falvakban még az ötvenes években is élénken élt a fonóba járás hagyománya, ami a női társasmunka legfontosabb helyszíne volt. Ilyenkor ősztől egészen a farsang végéig azért jöttek össze az asszonyok és fiatal lányok, hogy az abban az évben termelt kendert feldolgozzák” – magyarázza Muhari Zoltán. „Farsang idején történt, hogy a szorgos munka közben a nők szórakoztatására jelmezbe öltözött férfiak rontottak be a fonókba, akiket a pulyaszedő, a cigányasszony és a termékenységvarázsló eljárásokat idéző alakoskodók, a gólya és a kecske követtek. De nem hiányozhatott a mulatságból a dramatikus népi játékok főszereplője, a medvetáncoltató és a szalmamedve se. A maszkosok mindig váratlanul érkeztek, a fonóházban serénykedők előtt titok volt az időpont, de mindenki izgatottan várta, hogy mikor toppan be a díszes sereg, milyen játék következik, milyen tréfa vár az adott évben rájuk. A szamosháti farsang 26 szatmári faluban, leginkább a Szamos völgyében volt jellemző, ám az évtizedek folyamán a fonók, amelyek a különböző játékoknak helyet biztosítottak, lassan a farsangi szokásokkal együtt a múlt homályába vesztek. Így a betyár-, halottas-, gólya-, medve-, kecske jeleneteket hosszú évtizedeken keresztül csupán az egyetemi jegyzetek és a néprajzosok őrizték.”
A hagyományról tanúskodik egy korábbi, a Magyar Néprajzi Múzeum 1955-ben készült filmje is, rendezője: Raffay Anna, operatőre pedig Szőts István volt.
Mikor Muhari Zoltán Panyola polgármestere lett, eltökélte, hogy az alakoskodó népszokást, a különös téltemetést, a falu apraját-nagyját bevonva fogja feleleveníteni, hisz a „nemtudom” szilvából készült nemes pálinka, meg az üstben főzött kesernyés szatmári lekvár mellett ez is kincsszámba megy.
Az elhatározás hamarosan tetté lett, ráadásul a környező települések is csatlakoztak a lelkes felvonuláshoz és az azt követő mulatsághoz, mert az állatmaszkos játékok Fehérgyarmaton, Nagyecseden, Szamosszegen, Szamossályin és Rozsályon is tovább éltek.
Így történt, hogy 2020-ban már 7. alkalommal rendezték meg a hagyományőrző farsangot és téltemetést, amit a megyeszékhelyen, Nyíregyházán is bemutatott a panyolai Szamosparti Nyugdíjas Klub, és azok a fiatalok, akik a népi játékokat még a szüleiktől tanulták el.
