Így éltek hajdan Kárpátalján a ruszinok

Több néven ismerhetjük őket, attól függően is, hogy épp melyik országhoz tartoznak: ruténeknek, kis-oroszoknak, magyar-oroszoknak, kárpátukránoknak – bár ez utóbbit ők maguk visszautasítják. Lakóhelyüket, természetüket, magyarokhoz való viszonyukat mutatja be Krúdy Gyula a 1920-as Vasárnapi Újság hasábjain. Az írót hívtam segítségül, hogy megemlékezzünk a sokszor elfeledett ruszinokról, akik „a legtöbbet vesztették háborúban.”

Lakóhelyük szépsége páratlan, ám küzdelmes élettel jár együtt. „A mi rutén vidékünk szépségében hasonlatos a muszka Kaukázushoz, ámde a nagyvilág keveset tud e helyről, a hol a Tisza ered, a máramarosi só terem, a hol legzordabb a Kárpát, hosszú, alig elviselhető a tél, asszú nyár soványkeblű földet fonnyaszt, medve bőg a rengetegben és közel az országhatárhoz fénylő kis város, egy második kis Budapest csillogtatja lámpasait, Ungvár nézegeti magát az Ung folyóban.” Így ábrázolja Krúdy a ruszinok földjét, és segít betájolni magunkat a mai szlovák-urkán-román vidéken.

Az időjárás zordságával sem könnyíti meg a ruténok életét, a tél hosszan időzik, a tavasz hevességével gyakran kárt okoz, a nyár meg elillan. „Néha már az október meghozza a havat, máskor még áprilisban is dagadnak a hegyi folyók a hólétól. A hóesés úgy szakad rá e tájra, hogy imádkozva hajt a kocsis az el szánt utazóval, két lépésnyire nem láthatni előre, az utak eltűnnek, falvak egyenlőkké lesznek a földdel.”
A tavasz pedig pusztítóan érkezik a télből az ébredező vidékre, gyakoriak az árvizek, az olvadó hótól megdagadt folyók épületeket, hidakat ragadnak magukkal.

Rutén bölcső Alsóverecke környékén, 1939-ben.

Forrás: Fortepan/Sattler Katalin

A Kárpátalja természetes növénytakarója a fenyő, az erdőségek adják sok rutén családnak a megélhetést, ezért is találó, hogy a fához hasonlítja Krúdy a ruszin férfiembert: „szálasak, megtermettek, mint a fenyőfa, a melyet úgy fuvaroznak, mintha ágyút vinnének. A fenyőfa szállító szekérnek elől van két kereke, aztán hosszan nyúlik a fenyő szála, míg a végére ismét két kereket köt a fuvaros. Ezek a hosszú, nyikorgó szekerek jönnek lefelé százesztendők óta a Kárpát-hegységből.” A fuvaros mesterség mellett a ruszinok még pásztorkodással – és ahol a terep engedte – , földműveléssel foglalkoztak. A pásztorok zenéje különleges hangulatot ad a havasoknak: „a magános pásztorok keresnek vigasztalást a messzire hangzó, fából faragott kürt hangjaiban. Ember nagyságú a kürt és hangjait úgy változtatják, hogy leeresztik, meg felemelik. Fújja hangszerét teli tüdőből a pásztor az alkonyodó, púphátu, aranyvölgyü havasoknak; s nincs nagyobb boldogsága, mint ha valahonnan a messziségből visszhang jön a szavára, felel egy másik kürt. Ilyenkor a pásztor többé nem érzi magát egyedül a vadonban.”

Talán nem csoda, hogy Krúdy Gyula szerény és jámbor népnek jellemzi őket, sokat tűrtek, békében éltek, ha hagyták őket. „Magányosan, zajtalanul él égbenyúló hegyei között. Hírt ritkán kapunk róluk, mert lármát nem ütnek, hangosan nem kérnek, szelidek, jámborak, mint tehénkéik, ájtatosak, mint a bibliai pásztorok, születnek, élnek, meghalnak, mint a madarak az erdőn, a nélkül, hogy valamit is megláttak volna a nagyvilágból, erényeiket az istenfélelem kormányozza, szegénységüket a lemondó alázat, megnyugvásukat a sorsban az örök emberi élet, a melynek napja egyformán süt szegényre és gazdagra;”

Krúdy szerint ők Európa legszegényebbjei. Kétszázötven napot böjtölnek mély görög-katolikus hitük szerint, másrészt földjeik sem hoz bő termést. „A rutén ember jóformán kétszer lakik jól életében. Először: mikor megházasodik. Egy hétig is tart némely vidéken a lakodalom. Másodszor jóllakik a halotti toron, a mit az elhalt házastársért tart. (…) Az evés és az ivás boldog mámora után jön a kemény böjt, a melyet panasz nélkül visel az orosz ember. Czifra és körülményes görög-katolikus egyháza szigorú böjtnapjait még megtoldozza. Böjtöl ősszel, amikor közeleg az első hó, bevégződik a mezei munka . (…) A mély vízmosásokban, völgyekben meglapuló kis falvakban a legöregebb emberek kimondják a böjt kezdését. — Elvitte a gólya az ebédet.”

Érdekes a viszony a kárpátaljai ruszinok és a magyarok között, Krúdy cikksorozatában többször rója meg saját népét, amiért oly mostohán bánt a velük, sőt gyakran el is feledkezett létezésükről, pedig a kisoroszok büszkék magyarországi gyökereikre. „Ő szegény megelégszik e nagyvilág legkisebb czímével, a mely még az egykori tisztelt czímnél is kevesebb ma Európa nagyságos urai előtt: szívesen, boldogan nevezi magát: magyarnak. Ez a nép büszke arra, ha magyarnak mondják; közmondása, elragadtatása, dicsérete, ha valakire azt mondhatja: Olyan, mint egy magyar.”

Rutén parasztház Kisszolyván, 1907-ből.

Forrás: Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

Az író szomorúan nyugtázza, hogy mekkora veszteség lehetett számukra, hogy elvágták őket büszke gyökereiktől, sőt területeiket idegen nemzetek szállták meg. Véres harcok folytak itt az első világháborúban, az összecsapó hadak feldúlták a nép békés, szelíd életét, megfosztották őket betevőjüktől. „Az ő jajtalanságuk, bujdosásuk, ijedt jámborságuk viselte panasztalanul az orosz, német és magyar seregek aczélekéjét, a mellyel keresztül-kasul szántották szegény kis földjüket és a barázdákat megrakták halottakkal. Ő volt az a legszerencsétlenebb, a ki mindenét elvesztette a háborúban, mert ha csak egy tehénkét, egy félig földbe ásott házikót, egy lovacskát vagy egy kecskét ragadt el tőle a testén gázoló sereg: annyi, mintha életét is elvette volna.”

Krúdy Gyula saját utazásai alapján jó véleménnyel volt a ruténokról: „Minden nemes emberi tulajdonság megtalálható a magyar-oroszban. Szeretni senki sem tud úgy, mint ő. Hűségét századok óta kipróbálta mostoha-apja, a magyar.” Nem titkolja el azt sem, hogy a legnagyobb helység falvaikban a kocsma, szeretik búfelejtésül a pálinkát és kevesen vannak az írástudók.

Az író szeretettel és megejtően ad hírt a rutének megpróbáltatásairól nemcsak a Vasárnapi Újság hasábjain, de a Havasi kürt című kötetében is. Cikkeiben reménykedve érvel, hogy e kedves nép jövője jóra fordulhat. És mi lett velük száz évvel később? A ruszinok életéről napjainkban egy következő írásunkban olvashatnak.

Írta: Ádám Eszter