Utánam, lányok!
A második világháború utáni első békeévek a nők helyzetében jelentős változásokat hoztak.
A romok eltakarításából a megfogyatkozott férfilakosság mellett a nők is kivették a részüket. Egy 1945-ös törvény a húsz évnél idősebb férfiaknak és nőknek egyaránt garantálta a titkos választójogot (korábban csak a hat elemit végzett, harminc éven felüli nők szavazhattak), 1946-tól pedig az egyetemi karokra (a hittudományi kivételével) a férfi jelentkezőkkel azonos feltételek mellett nyerhettek felvételt. A kommunista hatalom, szovjet mintára, erősen szorgalmazta a nők tömeges munkába állását, méghozzá a hagyományosan férfiasnak tartott, kemény fizikai igénybevétellel járó szakmákban is. A kor eszményített nőalakjai, a traktoristalányok, vájárnők – férfi társaikhoz hasonlóan – munkásruhában, olajos-piszkos kezeslábasban jelentek meg a fotókon.
„Népi demokráciánk erejét, mint a meleget a hőmérőn, számszerűen le lehet olvasni arról a szerepről, amelyet benne a nők visznek” – tette egyértelművé 1950-ben Rákosi Mátyás, mi az egyedül elfogadható vélemény a nők szerepéről. És bár a traktoristaképzésekre fele-fele arányban vártak jelentkezőket mindkét nemből, az élet más területén már közel sem volt ilyen gáláns a nőkkel a hatalom: míg 1952-ben a párttagság csaknem harmada volt nő, arányuk a párttitkárok között alig haladta meg a három százalékot.