Miért ugrál a kenguru?

Nincs ez másképp az ausztrál őslakosokkal sem. Bár a földrésznyi országban élő népeket sokszor egy kalap alá veszik, fontos megjegyezni, hogy sem nyelvük, sem kultúrájuk nem egységes, de az is igaz, hogy hagyományaikban vannak közös vonások. Például ilyen az, hogy az ausztrál őslakosok nem ismerték az írásbeliséget, tehát mondáikat, legendáikat a szájhagyomány őrizte meg évezredeken keresztül.
Ugyancsak fontos jellegzetesség, hogy ezeket a történeteket, valamint a belőlük összeálló, a világ keletkezését és a mindenség működését magyarázó hatalmas tudásanyagot a törzsek becses tulajdonuknak tekintették, és nem osztották meg idegenekkel. Ez a lazán összefonódó mítoszrendszer az Álomidő.
A különböző törzseknél az egyes elemek, történetek eltérhetnek, de az alapvető jellegzetességek általában azonosak. Miről szólnak ezek a legendák? Például az adott nép környezetében élő, fontos állatok különös vagy épp jellegzetes tulajdonságait magyarázzák meg. A kengururól is sok ilyen történet született: elmesélik, miért van hosszú farka, miért nem épít vackot magának, és miért ugrál, miért nem fut, mint a többi állat. Ez utóbbi történet azért is figyelemre méltó, mert mintegy tíz éve a tudomány alátámasztotta azt állítását, miszerint a kenguru egykor négy lábon járt. A queenslandi lelőhelyen feltárt kövületek (amelyek sokkal korábbra datálhatók, mint hogy az ember megjelent az ausztrál földrészen) arra engednek következtetni, hogy ez az őskenguru húsevő volt, négy lábon járt – és éppen ez utóbbi a kiindulópontja az alább olvasható, Bohráról szóló legendának is.

Egy éjjel Bohra véletlenül tanúja lett a korraborrinak, egy táncos törzsi szertartásnak, és úgy elragadta a zene ritmusa, hogy ő is csatlakozott a táncolókhoz: hátsó lábára emelkedett, és farkán támaszkodva ugrándozni kezdett. Amikor a törzs tagjai észrevették, először megrökönyödtek, de mivel tetszett nekik az állat szökdécselése, utánozni kezdték. Mert hívatlanul vett részt a szertartáson, Bohrának halállal kellett volna lakolnia, ám a tánca miatt életben hagyták. De büntetésül felegyenesedve örökké ugrándoznia kell, többé nem ereszkedhet négy lábra. A törzs tagjául fogadta, így Bohra szót sem ejthetett titkos rítusaikról: megnémult. Azóta ugrál két lábon, farkán egyensúlyozva a kenguru.

A történet elolvasható a Maya-mayi, a két nővér (Bokor Tibor szerkesztésében, 1957-ben, megjelent ausztrál legendagyűjteményben). A könyvből az is kiderül, hogy a törzs tagjai is járják e táncot: „A Borákon, a szent korroborikon, a Bohra-törzsbeli férfiak azóta is hamis farkot kötnek fel és kengurutáncot járnak, ahogyan az elbűvölt Bohra táncolt egykor két lábon, s ezzel elkezdte azt a jellegzetes mozgást, amelyet minden kenguru azóta is utánoz, mert így tanultak meg hátsó lábukon ugrálni, s így tesznek mind a mai napig.”