A Notre Dame felújítását félbeszakította a járvány

2020-ban, nagypénteken igen különös szertartás zajlott a Notre Dame falai közt: a résztvevők munkavédelmi sisakban álltak a tetőzet helyén besütő napsugarak fénykévéiben, és eldobható védőruhát viseltek az ólomszennyezés ártalmainak megelőzésére. A szertartásra, a hagyományoknak megfelelően, a katedrális legnagyobb ereklyéjét, a töviskoszorút is kiállították, amelyet IX. Lajos a 13. században hozott a Szentföldről, amelyet állítólag Jézus viselt a kereszten.

Ez a szertartás csak a második volt a katedrális tornyát és tetőzetének nagy részét elpusztító 2019-es tűzvész óta, most csak egy maréknyi, igen ritkásan elhelyezkedő, távolságtartó hívő figyelte az eseményt, sokuk végig arcmaszkot viselt – számolt be a nationalgeographic.com.

Ez volt az első nagypéntek, amelyet a megperzselt katedrálisban tartottak, és egyúttal az első a világjárvány idején. Michel Aupetit, Párizs érsekének szavai még nagyobb hangsúllyal emelkedtek fel az összetákolt oltár fölé: „Azért vagyunk ma itt, ebben a félig összeomlott katedrálisban, hogy elmondjuk: az élet még mindig itt van!”

Bizonytalan jövő

A járvány miatti leállás hatására a katedrális jövője még sötétebbnek tűnik, már 2019-ben úgy vélték, 50 százalék az esély arra, hogy hogy további részei, vagy akár a teljes épület leomolhat. A felújítás eredeti céldátumának a 2024-es párizsi nyári olimpia időpontját jelölte meg Emmanuel Macron francia elnök, azonban már korábban késésben voltak a munkálatokkal, majd kiderült, hogy a tetőzetben egykor használt ólom veszélyes szennyező forrást jelent, s így különös óvatossággal kell eljárni a cserepek eltávolítása során. Azután a már 21. századi állványzattal is meggyűltek a bajok, a tűzvész hőjétől eldeformálódott fém a megsérült szerkezet tetején, ennek az eltávolítását a múlt hónap végére tervezték. Március 16-tól fogva minden munkálatot leállítottak a járvány megfékezésére tett intézkedések.

Az emberek elől kordonokkal elzárt épületet el kellett hagyniuk az ólommentesítést végző védőruhás munkásoknak, és a „mókus” néven emlegetetteknek, akik a magasból aláereszkedve a sérült állványzat eltávolításán dolgoztak. A katedrálist lézerek tartják szemmel, így a legkisebb szerkezeti mozgásokat is érzékelik, amelyek a gótikus építészeti mestermű leomlásához vezetnének. Eközben biztonsági őrök róják útjukat az épület körül, mivel tolvajok már most megpróbálták kihasználni a karanténhelyzetet, és lopni próbáltak a katedrális köveiből – tovább veszélyeztetve ezzel az építmény maradék épségét. Lindsay Cook, aki a Vassar Főiskolán középkori építészettörténetet tanít, elmondta: „Nagyon aggódom az épület épségéért. Az elmúlt hónapok során másról se hallott az ember, mint arról, mennyire kritikus is a helyzete a Notre Dame-nak, s azzal, hogy most még félbe is kellett hagyni a munkát, olyan, mintha direkt kihívnánk magunk ellen a sorsot.”

Újjáépítés nehéz időkben

Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy mikorra várható a katedrális helyreállítása, vagy épp milyen lesz a munkálatok végén, hiszen a mindennapi rutinunk is hétről hétre változik most. Azonban példa lehet egy másik ikonikus épület esete: a 2. világháború alatt a kölni dómban szintén tűzvész okozott súlyos károkat. A dóm szintén gótikus épület, és csupán 85 évvel a Notre Dame alapkőletétele után, 1248-ban kezdték el az építkezést a Rajna-menti városban, mintául a francia Amiens katedrálisa szolgált. Az építése többször elakadt, és csak a 19. században került sor arra, hogy teljesen befejezzék. Elkészültekor, az 1880-as években egy ideig a világ legmagasabb épülete volt, és a mai napig a legmagasabb (157 méter) kéttornyú templom. Míg azonban a Notre Dame megúszta a 2. világháború pusztítását, a kölni dómot utolérte a végzet, 14 alkalommal bombázták az amerikai és a brit erők. A háború végére Köln városközpontjának 90 százaléka romokban hevert, a romok közül emelkedett ki a katedrális, amelyet szintén számtalan találat ért.

A rommá bombázott kölni belvárosból kiemelkedik a dóm sérült épülete, a felvétel 1945-ben készült.

Forrás: Wikipedia

Európa nagy katedrálisainak sorsa a háború után több tényezőtől függött: a rombolás foka, a politikai és a földrajzi környezet egyaránt szerepet játszottak. Az angliai Coventry egykori katedrálisát például romokként integrálták egy modern épületbe, s így a háború mementójaként is szolgál. Számos, a vasfüggöny keleti felére eső gótikus épületet, mint pl. a drezdai Sophienkirche, egyszerűen ledózeroltak. A vesztes és megszállt német területeken városról városra változott a helyzet. Kölnben a gazdag egyházmegye támogatásával a polgárok úgy döntöttek, helyreállítják a katedrálisukat. Még a Marshall-segély megérkezte és a német kormány megalakulása előtt, 1948-ra sikerült felújítani a főhajót, ahol a főoltár foglalt helyet, így emlékeztek meg a katedrális 700 éves évfordulójáról. Alig 11 évvel a háborút követően, 1956-ban már miséket tartottak a kölni dómban.

Azzal a sietős felújítással szemben, amelyet a kölni dómnál a háború után végeztek, a Notre Dame esetében számos, az azóta elfogadott kulturális örökségvédelmi alapelvek mentén végzik a munkálatokat. Ezek az elvek részletesen meghatározzák a módszerek és a felhasználható alapanyagok körét, ezzel pedig Marcon 5, vagy inkább 10 éves tervét jó eséllyel lehetetlen lesz megvalósítani. A Notre Dame tűzvészét követően Peter Füssenich, a kölni dóm főépítésze azt mondta, hogy a felújítás valószínűleg több évtizedet vesz majd igénybe. Kérdés persze az is, hogy a koronavírus krízisét követően Franciaország vagy az EU miként, milyen célokra használja majd fel a forrásait abban a gazdasági hanyatlásban, amely a 2. világháború óta a legsúlyosabb lesz majd. Vajon az emberek szociális biztonságának megteremtése háttérbe szorítja-e a katedrális felújítását?

Sheila Bonde középkori művészettörténettel, építészettel és régészettel foglalkozó professzor (Brown Egyetem) szerint hasonló problémával szembesült sok nemzet az 1. és a 2. világháború után is. „Felújítasz egy szimbolikus városközpontot, vagy a szociális háló foltozására költöd a forrásaidat? Valószínűleg most is hasonlóan súlyos kérdésekben kell majd dönteni, s egyensúlyt találni a problémák megoldásában.”

Kérdés még az is, hogy milyen szerepe lesz a COVID-19 utáni Európában a Notre Dame-nak? Astrid Swenson (Bath Spa Egyetem) történészprofesszor részletesen írt a kölni dóm kapcsán arról, hogy a német nacionalizmus szimbólumából miként vált az európai újjáépítés szimbólumává egy olyan háborút követően, amely valósággal kettéhasította a kontinenst.

Csak az idő dönti majd el, hogy a Notre Dame az egyesült európai akaratot szimbolizálja-e majd, a járványból való közös kilábalást, vagy a francia nemzeti büszkeség és nacionalizmus azon felerősödését, amely nacionalizmus már jóval a koronavírus megjelenése előtt visszaszivárgott Európába és repedéseket hozott létre az unió egységében.

„Nem tudom, hogy a múltból már ismerős események megismétlődhetnek-e, vajon a járvány után az épület az újjáépítésével új szimbólummá is válhat-e majd?” – ábrándozott el Swenson.