Mikor kezdődött az újkőkor Új-Guineán?

E kérdések egy részére talált választ nemrégiben – ausztrál, új-zélandi és pápua szakemberek munkájának köszönhetően – a Science Advances folyóiratban megjelent kutatási eredmény.

Új-Guinea hegyvidéki területén a mezőgazdaság megjelenése és a társadalmi-kulturális változások közti összhang kérdését vizsgálták meg egy Waim nevű lelőhely feltárásával, és az eredmények alapján 1000 évvel korábbra teszik az újkőkori változásokat, mint az eddigi adatok alapján vélték. A mezőgazdálkodás 8000-4000 éve jelent meg itt, azonban máshonnan ismert, ezzel párhuzamos változások, mint a falvakba település és a rituális, szimbolikus díszítésű tárgyak megjelenése későbbi időponthoz, a lapita népesség kb. 3000 évvel ezelőtti megjelenéséhez kötődött, a korábbi ismeretek szerint. E változások Eurázsia területén az újkőkor kezdetét jelezték, s így hasonló váltást, egy történelmi kor kezdetét jelentik Új-Guineában is, ráadásul más területektől függetlenül alakult ki, 5050-4200 évvel ezelőtt.

Waim közel 2000 m magasan elhelyezkedő lelőhelyét az alapján kezdték kutatni, hogy a helyi falu lakói a földmunkák során különböző tárgyakat, kőfaragványokat találtak. A mai falu egy olyan útvonal mentén fekszik, ami a közeli folyóvölgyet egy magasabb hegyvidékkel köti össze, és ősidők óta használták. (Új-Guinea rendkívül tagolt és nehezen járható hegyvidéki területein az útvonalak elhelyezkedése a földrajzi adottságoktól függ.) A hegyvidéken kialakult mocsaras területek szolgáltak mezőgazdasági termőterületként, banán, taró (egyfajta gyökérzöldség), cukornád, illetve jamszgyökér voltak a fő kultúrnövények.

A hegygerincen lévő kisebb sík területet használták ki a letelepülésre Waim mai lakói, ahogy a sok ezer évvel ezelőttiek is. A falu fontos útvonal mentén született.

Forrás: Science Advances

Waim leletei a kormeghatározások szerint 7350-4200 évvel ezelőtti korból erednek, az újkőkori változások bizonyítékaként előkerült díszített kőeszközök és kőtárgyak közt emberi arcot, illetve madárfejet ábrázoló mozsárütőket találtak, a kutatócsoport szerint ezek a legékesebb bizonyítékai a kulturális változásnak. Ezeken túl találtak kőbaltát, okkerrel együtt mélyre került, rostfeldolgozáshoz használt eszközt (valószínűleg zsinegek készítéséhez használták, a zsineget pedig vörösre festhették, ez elterjedt szokás Új-Guineán), illetve tűzgyújtáshoz használt kovakövet, továbbá egykori építmény oszlopainak otthont adó gödröket. A vizsgálatok során a teljes régészeti leletanyagot tartalmazó területnek mindössze 7-8 százalékát tárták fel, mivel a terület ma is lakott.

A madáralakos kőfaragványok az egész hegyvidéki területre jellemzőek, számos helyről kerültek elő ilyen figurális ábrázolások, azonban azok korát nem tudták meghatározni (mivel a régészeti összefüggésekből kiszakítva kerültek elő), azonban kiterjedt, általánosan használt jellegzetességről árulkodnak. Pont az elterjedtségüknek köszönhetően azt feltételezik róluk, hogy valamiféle szimbolikus társadalmi rendszer részei voltak a használóik, az elszórt csoportokban élő közösségek közt pedig kapcsolat állt fenn. A kapcsolatra utal az is, hogy Waim területén találtak egy olyan jamszgyökér fajból fennmaradt leleteket, amely nem terem meg ebben a magasságban, s a korabeli, kissé melegebb klímán sem élt meg itt, így valószínűleg a völgyekből szállíthatták ide. Ehhez lehetett akár eszköz is a zsinegekből készített „szatyor”, a bilum, amelyet a mai napig használnak a szigeten, csecsemőktől terményekig mindenfélét szállítanak bennük, s amelynek alapanyagát készíthették, festhették a megtalált eszköz segítségével.

Ezeket a kőeszközöket még a régészeti feltárások előtt találták a falubeliek, s ezek hatására kérték a hatóságoktól, hogy végezzenek hivatalos régészeti feltárásokat a területen. Az emberek számára Új-Guineán különösen nagy jelentőségük van az ősöknek, így az erre irányuló kérdések természetesek a lakosságban.

Forrás: Science Advances

Szintén árucsere-kapcsolatot jelez a lelőhelyen megtalált obszidián. Ez a vulkáni kőzetüveg legalább 24 ezer éve a Bismarck-szigetvilágból került Óceánia nagy területére, sok ezer kilométer távolságba, és így Új-Guineába is. Új-Britannia és Új-Írország szigetein vannak 20 ezer évnél idősebb obszidiánbányák, amelyeket kimondottan az obszidián kinyerése céljából keresett fel az ember ezekben az ősi időkben. Az évezredek sokaságán ne csodálkozzunk el, ez a terület az Afrikából kiáramlott népesség egyik legősibb útvonalánál fekszik, Ausztrália 60 ezer éve lakott, s oda Új-Guineán keresztül jutott el az ember. A Waim területén talált obszidián összetételét röntgenfluoreszcens vizsgálattal állapították meg, s ez alapján minimum 800 km távolságból szállították ide, Új-Britannia szigetéről, Kutau bányájából.

A letelepült életmódot bizonyító építményekből csak a házak gerendavázát jelző oszlopgödrök maradtak fenn, a gödrök 40 cm mélyek és 10-18 cm átmérőjűek. Az egyik, oszlopgödrökből álló csoport mellett egy kőlépcsőt is találtak, amelyet a hegyoldalba vágtak bele, s egyenesen az oszlopokkal jelzett helybe vezetett, valószínűleg egy építmény bejáratához vezető lépcső volt.

A régióban lezajlott újkőkori átalakulások, amelynek bizonyítékait Waim területén feltárták, Új-Guinea más pontjain is találhatóak, ám bizonytalanul datálható, vagy épp bizonytalanabb eredetű tárgyak sorába illik. Valamikor 4-5 ezer évvel ezelőtt, vagyis legalább 1000 évvel a mezőgazdálkodó lapiták érkezése előtt már letelepült, mezőgazdasági tevékenységet, kiterjedt árucserét folytató, szimbolikus tárgyakat készítő emberek éltek itt, a változások pedig jól nyomon követhetők a jégkor végi technikákkal, tárgyakkal.