Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Kultúra

Roncskutatás az Atlanti-óceánon

National Geographic Magyarország

2020. március 1-én mutatták be az Egyesült Államokban azt a magyar közreműködéssel készült dokumentumfilmet, amely a Justicia (ex-Statendam) óceánjáró személyszállító hajóból átalakított csapatszállító 1918-ban történt elsüllyesztésének történetét, és az északi ír partok előtt, az Atlanti-óceánban nyugvó roncsainak helyszíni elemzésének eredményét adja közre.

Forrás: Grafika: Gyurik Benett

A holland transzatlanti személyszállítás egyet jelent a rotterdami székhelyű Holland-America Line hajótársasággal. A vállalat szolgáltatásainak minőségét híven jellemzi, hogy hajói kiérdemelték a “makulátlan flotta” nevet. E flotta hajóinak legkiválóbbika az 1917-ben felépült Statendam volt, amely máig a legnagyobb holland utasszállító hajó, a “holland Titanic“. S nem csak a méretei miatt: hiszen a története is többszörösen összefonódott a szerencsétlenül járt brit óceánjáróéval, ráadásul hasonlóan tragikus véget is ért.

Terveit a Titanic idősebb testvére, az Olympic tervei ihlették, felépítésére pedig ugyanazon a helyen – a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban – ráadásul éppen azon a sólyán került sor, ahol egy évvel korábban a Titanic-ot építették (merülését a sekélyebb holland vizekre optimalizálták, ezért valamivel kisebb lett, mint a Titanic, de még így is a világ nyolcadik legnagyobb hajójának számított).

A TITANIC idősebb testvére, az OLYMPIC új színvonalat képviselt, hisz az első szuper-óceánjáró volt (szinte minden jellemzőjében felülmúlta a korábbi óceánjárókat és az összes további óceánjáró számára követendő mintát jelentett). Nagyobb méretei révén utasainak a megelőző hajókhoz képest 30 %-kal több személyes teret biztosított, s minden korábbinál több első osztályú utast szállíthatott, akik a legdrágább jegyeket vásárolták, amiért luxus-körülményeket vártak cserébe. Igényeiket az OLYMPIC-osztályú hajók nagyobb méreteik ellenére is gazdaságosan tudták kielégíteni, így építőjük – a belfasti Harland és Wolff Hajógyár (a világ akkori legnagyobb hajógyára) – felkészült a hajótípus nemzetközi sorozatgyártására, arra, hogy a világ bármely hajótársasága részére hasonló hajókat építsen. Az OLYMPIC-osztály sikerét a TITANIC katasztrófája sem tudta elhomályosítani, így 1914-ben meg is érkeztek az első megrendelések, a szomszédos Németalföldről, ahonnan a Holland-America Line és a belga Red Star Line rendelt olyan óceánjárókat, amelyek tervezéséhez a TITANIC terveit is felhasználták. Fent a mintaadó TITANIC, valamint a holland és belga hajók eredetileg tervezett megjelenése (Balogh Tamás rajza). Bár utóbb – az építés közben – mindkét hajó tervein módosítottak (a STATENDAM-ot háborús csapatszállítóvá építették át, a BELGENLAND kosár alakú tatját pedig ún.: cirkáló-far váltotta fel), a TITAINC-kal való kapcsolat ennek ellenére is kimutatható.

A szomszédos sólyatéren ezalatt a Titanic fiatalabb testvérén, a Britannic-ra keresztelt Gigantic-on dolgoztak a munkások. A hajó történetében az első vészjósló fordulat a megrendelése után szinte azonnal – már 1912-ben – bekövetkezett, amikor megrendelője, a Holland-America Line igazgatója, Johan Georg Reuchlin odaveszett a Titanic-kal.

A Titanic elvesztése után minden építési munkát felfüggesztettek a hajón, amelynek a teljes biztonsági rendszerét áttervezték és megerősítették, különösen a vízzáró válaszfalakat, amelyeket jelentősen magasabbra építettek.

A TITANIC (fent) és a STATENDAM (lent) vízzáró válaszfalai (pirossal). A TITANIC-on a válaszfalak csupán kétfedélzetnyire emelkedtek a vízvonal fölé (így, ha lékesedés esetén a betörő víz súlya miatt mélyebbre merült a hajó és a válaszfalak teteje a vízszint alá süllyedt, a víz átjuthatott az elárasztott rekeszekből a még száraz rekeszekbe is, mivel a TITANIC-on csak a válaszfalak voltak vízzárók, a fedélzetek nem. Ehhez képest jól látható, hogy a STATENDAM esetében nemcsak magasabbra építették a válaszfalakat, de azt is megkövetelték, hogy néhány válaszfalat egészen egy vízzáró fedélzet szintjéig hosszabbítsanak meg, így a köztük lévő rekeszekbe bejutó víz súlya még nem süllyesztette el a hajót.

 

A nyugtalanító körülmények mégis egyre sokasodtak azután, hogy mindössze kilenc nappal a hajó vízre bocsátását követően kitört az első világháború. A felszerelés lelassult, majd leállt, ahogy az építő hajógyár átállt a haditengerészeti megrendelések teljesítésére, végül csak Lusitania elsüllyesztését követően fejezték be a félkészen félreállított hajót, hogy a kiesett szállítókapacitást pótolják. A brit kormány ekkor bérbe vette a holland óriást azzal a feltétellel, hogy a háború végén visszaadja az eredeti tulajdonosának, vagy, ha ez a hajó pusztulása miatt nem volna lehetséges, egy másik ugyanolyan hajót építtet a Holland-America Line számára.

Statendam – immár Justicia néven – az Amerikából Európába tartó hadiszállítások egyik főszereplője lett. Négy transzatlanti útján összesen mintegy 20 000 katonát, 12 000 polgári alkalmazottat és több ezer tonna hadfelszerelést szállított. 1917 decemberében a tengeri hadiszállítások addigi rekordját is megdöntötte, amikor egy ízben 30 000 tonna hadianyagot szállított egyetlen útján. Mindössze négy hónappal a háború befejezése előtt érte utol a vég, amikor az U 64-es tengeralattjáró egyik torpedója eltalálta, 1918. július 19-én. Az óceánjáró azonban – a Titanic tragédiája után elvégzett megerősítésnek köszönhetően – nem süllyedt el, s a haditengerészet vontatóhajója segítségével igyekezett partot érni Írországban. Huszonnégy órán keresztül tartó, a betörő vízzel és az ellenséggel vívott epikus küzdelem vette kezdetét, amelyben a hajó tüzérei jól irányzott lövéseikkel több torpedót menet közben felrobbantottak, vagy eltérítettek.

A STATENDAM – már, mint JUSTICIA – háborús álcázó-festése. A változatos geometrikus formák és színek a hajó nagyságának, távolságának, sebességének és haladási irányának a becslését nehezítették, így csökkentve egy támadás sikerének esélyét. A természeti előképek (tigris- és zebracsíkok, magas fű, hullámzó tengerfelszín) alapján megalkotott tengerészeti álcafestés Norman Wilkinson brit tengerészeti festő nevéhez köthető, aki ezzel a szemkápráztató optikai illúzióval igyekezett hozzájárulni a hajók védelméhez.
Forrás: Balogh Tamás rajza

Az U 64-es által riasztott U 54-es és U 124-es tengeralattjárók azonban másnap bevégezték az U 64-es által megkezdett munkát. A három német U-hajó összehangolt manővere a később rettegetté vált “farkasfalka-taktika” első ismert előfordulása (a taktika a közvélekedés szerint a második világháborúban született, a Justicia esete azonban bizonyítja, hogy a tengeralattjáróknak a későbbi farkasfalkákéhoz hasonló összehangolt támadására első ízben az első világháborúban került sor). Ez volt a világháború leghosszabb ideig tartó óceánjáró és tengeralattjárók közötti párharca, a Justicia pedig az első világháborúban elsüllyesztett második legnagyobb kereskedelmi hajó, az 1916-ban német aknára futott Britannic után.

A német tengeralattjárók kérlelhetetlen támadása (ezzel lényegében ez egész farkasfalka-taktika születése) egy tévedésre vezethető vissza: a Justicia ugyanis kísértetiesen hasonlított az Egyesült Államok 1917-es hadbalépésekor New Yorkban lefoglalt Vaterland nevű német óceánjáróra, amely attól kezdve amerikai katonák ezreit szállította Németország ellen. A német haditengerészek ezért ígéretet tettek a hadvezetésnek, hogy inkább elpusztítják a hajót, minthogy az ellenség felvonulását segítse. Otto von Schräder, az U-64-es parancsnoka azonban összetévesztette a Justiciát a Vaterlanndal, ezért nem akarta feladni és futni hagyni a sérült hajót…

Ma már csak az Atlanti-óceán áramlások söpörte mélyére merült roncsok emlékeztetnek erre a történetre, s a hajóról szóló könyvem, amely a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján jelent meg. Ennek köszönhető, hogy felkértek, vegyek részt a dokumentumfilm elkészítésében. A négy napig tartó kutatás bázishajója a Rosguill motoros volt, amely naponta futott ki az Írország legészakibb pontja, a Malin-orom közelében fekvő Drongawn-öbölből, Rosapenna kikötőjéből. A Malin-orom jéggyalulta, szélfútta, fátlan felszíne olyan csupasz, akár az ember arca borotválkozás után. A helynek mégis félreérthetetlen varázsa, egyben lenyűgöző ereje van. Azt üzeni: itt nem adják ingyen az életet. Ám az mégis mindenütt jelen van a vidéken: a szabad tüzű kandalló és az előtte elrendezett kényelmes asztaloknál és székekben bonyolódó kedélyes beszélgetések köré szervezett pubok családias légkörében, a vastag gyapjút növesztő birkák kitartó legelésében, a smaragdzöld fű dacos növekedésében, az öböl homokos partján az áramlatok által partra sodort, a világ ki tudja melyik sarkában könnyű kézzel eldobott műanyagszemétben… S a valaha erre járt tengerészek emlékében.

A JUSTICIA konvoja és a rá támadó német tengeralattjárók útvonala és a végzetes torpedótalálatokat eredményező támadás vázlata.
Forrás: Balogh Tamás rajzai

 

A JUSTICIA-t ért torpedótalálatok és az azokon keresztül bekövetkező elárasztás hatása a hajó állékonyságára.
Forrás: Balogh Tamás rajzai

Pillanatfelvételek a JUSTICIA roncsait kutató 2019. évi expedícióról.

A Justicia roncsa a parttól meglehetősen távol, 28 tengeri mérföldre (52 km) fekszik. Ezt az utat a Rosguill valamivel több, mint két óra alatt tette meg. Fedélzetén az expedíció búvárai, Barry McGill, Garet O’Neil, Kevin McShane, Pat Coughlan és Stewart Andrews. Mindannyian gyakorlott búvárok, akik rendszeresen merülnek Donegal partjai előtt, ahol 90 első és második világháborús hajroncs pihen. Hozzájuk csatlakoztak a forgatócsoport tagjai, Loubna Turjuman Genovese és Matt Bone producer, Jonathan Young operatőr, Liam Scott asszisztens és Quincy Andrews, a víz alatti távirányítású kamera (ROV) kezelője. A tenger nyugodt volt, ám – mivel selftengeren jártunk (amelynek az átlagos mélysége csupán 60 m) – a közeli aljzatról visszaverődve a legkisebb hullámzás is erősebbnek tűnt. Így, bár lélegzetelállítóan szép idő volt, a Rosguill erősen billegett.

A roncs fölé érve eljött Quincy ideje, aki Baxter névre keresztelt Deep Trekker típusú járművét már jó előre felkészítette a rá váró feladatra. A távirányításhoz és a képtovábbításhoz szükséges kábel 250 m-es hosszára tekintettel a Rosguill úgy manőverezett, hogy Baxter nagyjából a Justicia középrészén érje el a tengerfeneket, így akár az orr- akár a tat felé indulva elegendő hosszú kábel álljon a rendelkezésére. Az első próbálkozásra sikerült megtalálni a kazánokat, ahonnan Baxter a hajó tatja felé indult tovább. A hatalmas rozsdatemetőt idéző – a hajótest oldaláról leszakadt lemezekkel, szakaszosan összeomlott oldalfalakkal és fedélzet-maradványokkal borított – törmelékmezőn azonban a kezelő egyedül nem tudott volna tájékozódni, így végig mellette álltam és a távirányító kijelzőjén követve az eseményeket, lényegében egyfajta GPS-ként segítettem Quincynek Baxter irányításában. Így hármasban végül a hátsó kazánháztól kiindulva, a hajó menetirány szerinti bal oldala mentén hátrafelé haladva és a roncsmezőt a gépház mögött megkerülve, sikeresen körüljártuk a hajó hátsó felét. A jobb oldalon elhaladva Baxter látómezejében feltűnt a harmadosztályú nyitott sétafedélzet egyik szakasza, majd a távirányítású szonda visszatért a kazánokhoz, hogy Matt rendezői utasításainak megfelelően megkísérelje az orrtőke felől megközelíteni és egyetlen hosszú svenkkel felvenni a hajótest jobb oldalát.

A JUSTICIA roncsai; a jobb oldali hajócsavar félig eltemetett maradványai.
Forrás: Stewart Andrews

A JUSTICIA roncsai; a balra kidőlt fartőke és a kormánylapát.
Forrás: Stewart Andrews

A JUSTICIA roncsai; a kormánylapát felső végéhez csatlakozó kormánymű maradványai.
Forrás: Stewart Andrews

A JUSTICIA roncsai: a hajótestről lesodródott felépítmény elülső vége, a fedélzet maradványai alatt a segédhorgonnyal.
Forrás: Stewart Andrews

Ám ezen a ponton közbeszóltak az áramlások, amelyek a kívánt ponton túlra sodorták a kamerát, amelynek a saját gépereje kevésnek bizonyult a visszatéréshez. Quincy ezért a felszínre hozta Baxtert, a Rosguill pedig új pozícióra állt, hogy az áramlás az ismételt vízre bocsátás után közvetlenül a roncs orrára sodorja a kutatószondát. Miközben az eredményt vártuk, s néztük, hogyan távolodik a kábeldobról letekeredő műanyag-bevonatú adatkábel, a fakókék messzeségben felsejlettek Írország partjai. A horizont fölé csak a legmagasabb hegyek körvonalai emelkedtek, s azok is éppen, hogy csak egy árnyalatnyival voltak sötétebbek a tengeri páránál, így tudtuk, hogy akik most a partról tekintenek észak felé, biztosan nem látnak minket. Mi azonban hamarosan újra megpillantottuk a képernyő kijelzőjén a Justicia roncsait, s Baxter ezúttal éppen ott landolt, ahol kellett.

Az expedíció legfontosabb eredménye az, hogy a hajó elsüllyedése után száz esztendővel elkészült a roncsmező első teljes és átfogó felmérése. A roncs pontos nyughelyét Norman és Simon Bamford búvárok azonosították, Leight Bishop ismert búvárfotós pedig az 1990-es évek közepétől készített rendszeresen nagyszerű víz alatti fénykép-felvételeket, amelyek 1998-tól kezdve széles körben ismertté tették a hajót. Egyes részletek – mint például a hajóorr – nagy hatású, ikonikus felvételeken nyertek bemutatást és búvárok tucatjait inspirálták, de a hajó egészéről ekkor még keveset lehetett tudni.

A roncsmező egészéről legalább átfogó képet akkor sikerült kapni, amikor az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében 2005-ben elkészítették a roncsok első SONAR-képét. Ez a felvétel leginkább a roncsok térbeli elhelyezkedését és a mélység-adatokat mutatta be színskálával érzékeltetve a roncs legalacsonyabban fekvő, illetve a legmagasabbra emelkedő részeit. Bár erről a képről minden részlet hiányzik, néhány alapvető fontosságú tény azonban (az egyes részleteket közelről bemutató korábbi búvárfotókkal összevetve) már világossá vált. Kiderült például, hogy az erős tengeri áramlások útjában fekvő hajó, szétesett, s az egykor 237 m hosszú, 26 m széles hajótest alkotóelemei egy nagyjából 300 m hosszú és jó 50 m széles roncsmezőn szóródtak szét. Az áramlások a felépítményt például a hajó bal oldalára sodorták, a hajótestből pedig mára lényegében csak az egykori vízvonal alatti részek maradtak többé-kevésbé egyben. Minden más apró darabokra tört, jókora kirakóssá alakítva ezzel a hajdan fenséges óceánjárót.

A roncs SONAR-képe és az arról felismerhető főbb jellegzetességek az összeomlásához vezető környezeti viszonyok és az összeomlás folyamatának bemutatásával.
Forrás: Dr. Balogh Tamás, az INFOMAR Sonar-képének felhasználásával

A kirakós mozaikdarabkáit első ízben Norman Woods kísérelte meg összeilleszteni, akinek 2014-ben elsőként sikerült a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén. Neki sem sikerült azonban túlságosan eltávolodnia a hajó egykori középvonalától, így a roncsmezőn számos feltérképezetlen terület maradt még és vár azonosításra.

Ezek az információk segítették a mostani kutatás kiindulópontjainak meghatározását és az újabb felmérés megtervezését és elvégzését. Ennek eredményeként készíthettem el a HMT JUSTICIA nyughelyének első teljes ábrázolását, amelyet itt láthatnak első ízben az érdeklődők.

1918-2018 – A HMT JUSTICIA és roncsai
Forrás: Dr. Balogh Tamás, © 2020

A roncsmező áttekintő rajza az ott található alkatrészek pontos származási helyének azonosításával.
Forrás: Dr. Balogh Tamás, © 2020

A kutatás végére sikerült azonosítani a roncson megtalálható egyes nagyobb szerkezeti egységek egykori – a hajón lévő eredeti – pozícióját, ami a hajótest összeroskadásához és széteséséhez vezető torzulási folyamat jobb megértéséhez és rekonstrukciójához is segítséget nyújt. Nagy meglepetés volt, hogy a hajótest víz alatti részében elhelyezett és a TITANIC katasztrófája után különlegesen megerősített vízmentes rekeszek (a JUTICIA a volt a TITANIC elsüllyedése után épített első óceánjáró, ahol az új biztonsági előírásokat alkalmazhatták) nyomásálló falai még ma is állnak és a kazánházak, illetve a gépházak körül most is láthatók végig, mindenütt az egész hajón. Ugyancsak újdonságot jelentett a hajó kidőlt előárbocának azonosítása. Sajnos azonban az is megerősítést nyert, hogy a roncs állapotának természetes romlása felgyorsult és a még felismerhető kevés részlet is hamarosan végképp eltűnik a szemünk elől.

Sokan érvelnek amellett, hogy a hajóroncsok a történelem egy-egy epizódjának az időben örökre kimerevített képi lenyomatát őrzik, mondván, hogy minden érintetlenül éppen úgy van a helyszínen, ahogyan a történtek idején odakerült. Ez nagyon romantikus kép, csak sajnos nem igaz. A hajóroncsoknak is van evolúciója, kicsit olyan, mint az emberi test lebomlása a koporsós temetés után. Ahogyan az emberből sem marad más, csak a csontváz, amikor elbomlik a hús és a bőr, a JUSTICIA testéről is immár egyre látványosabban mállik le a héjazat, s az eddig többé-kevésbé felismerhető, a hajótest hajdani formáját idéző részeken is egyre több helyen kandikálnak elő a meztelen bordák. A roncsmezőn rendszeresen végigsöprő áramlás ereje pedig akkora, hogy a teljes felépítményt lesodorta a hajótestről, s még a hatalmas vasöntvényből készült, három emelet magas dugattyús gőzgép-párt is felborította. Az elmúlás tanúi voltunk. Láthattuk, ahogyan elenyészik egy óceánjáró.

Az elmúlás fázisait tekintve a négy kortárs behemót – az 1912-ben elsüllyedt TITANIC, az 1915-ben elsüllyedt LUSITANIA, az 1916-ban elsüllyedt BRITANNIC és az 1917-ben elsüllyedt JUSTICIA – a bomlás négy különböző stádiumában van. Ez egyáltalán nem a hajók korával (hiszen mindegyik óceánjáró ugyanabban az évtizedben épült), vagy az elsüllyedésük körülményeivel (ütközés, illetve külső és belső víz alatti robbanások) áll összefüggésben. Sokkal inkább az elsüllyedés helyszínével. A legjobb állapotban a BRITANNIC van. Első ránézésre tényleg olyan, mintha most merült volna a tengerfenékre. A látszat azonban csal: amit látunk, az a mediterrán éghajlaton gazdagon tenyésző telepes élőlényeknek a hajótestre telepedett váza, amely szilárd kéregbe zárja a hajót, felvéve annak a formáját, azután is megőrizve azt, hogy az acél és a vas teljesen elkorrodált. Az eredetit felidézni képes állapotban a TITANIC van még csupán, s ennek oka az extrém nagy mélység, amelyben hever: a csaknem 5 km-es mélységben alig vannak olyan mikroorganizmusok, amelyek lebonthatnák. Alig… Az egyetlen kivétel a Halomonas titanicae nevű baktérium, amely vassal táplálkozik, s évtizedek alatt szó szerint elemészti a hajót. A bomlás harmadik fázisában a LUSITANIA áll, amely sekély tengeren fekszik, Írország déli partjainál. Az óceán áramlások söpörte fenekén állapota a végső összeroskadás közelében van. Ha még akarunk valamit kutatni a roncsai között, azt most kell megtenni. S a sorban az utolsó a JUSTICIA, a maga teljesen szétesett testével, amely a szó szoros értelmében roncsmező immár. Már nem reprezentálja önmagát, történetének életre keltéséhez nem elég odamenni és megnézni: ehhez bizony rengeteg szaktudás és élénk képzelőerő szükséges. A szomorú felvételeket látva mindannyian átéreztük: most pontosan ez a mi feladatunk, ezért vagyunk itt.

Az ókori görögök szerint három féle ember van: az élő, a holt és, aki tengerre száll, s csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Úgy éreztem, hogy a szép idő és a nyugodt víz üzenet: mintha ezzel kaptunk volna lehetőséget arra, hogy újra felidézzünk egy több mint százéves történetet. Inspiráló érzés volt arra gondolni, hogy jó munkával háláljuk meg a kapott lehetőséget.

Ám az expedíció még ezelőtt rögzíthette a hajóroncsok állapotát, így a róluk 2019-ben ismert kép – az elvégzett munkának köszönhetően – most már fennmarad.

A film készítésében közreműködő stáb tagja: 

Filmesek:
Loubna Turjuman Genovese, sorozat-szerkesztő;
Matt Bone, producer;
Quincy Andrews, drón-kezelő;
Jonathan Young, operatőr;
Liam Scott, segítő.

Búvárok:
Barry McGill, merülés-vezető főbúvár;
Garet O’Neil, merülő búvár;
Stewart Andrews merülő búvár;
Kevin McShane, fedélzeti segítő búvár;
Pat Coughlan fedélzeti segítő búvár;
Michael McVeigh, kapitány.

Hozzászólások

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Az időszámítás előtti 200-100 közötti periódusból származó geoglifa ősibb lehet a térség többi alkotásánál.

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Képes-e a különböző hátrányos helyzetű csoportok iránti sajnálat cselekvésre motiválni a többségi társadalom tagjait – tették fel a kérdést kutatásukban a PPK kutatói.

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket