A bolgárkertészek és a magyarok több évszázados barátsága

Magyarországon a bolgárok Magyarországon kertészeteikről lettek általánosan ismertté. De nézzük meg közelebbről, hogyan kerültek hazánkba a bolgárkertészek. Először a törökök visszaszorítása után, az 1699-es karlócai békét követően érkeztek a történeti Magyarországra, ők még nem mutatnak kontinuitást a mai magyar bolgár közösséggel. Nagyobb létszámban 1878-tól a modern Bolgár Állam megalakulása után érkeztek vándormunkások hazánk területére.

Bulgáriában hagyománya volt a vándoréletnek, például a kiváló bolgár építészek mindig oda mentek, ahol éppen jelentős építkezések kezdődtek. Doncsev Toso rávilágított arra az érdekességre, hogy az utolsó hullámban érkező bolgárok egy régióból, sőt, többségében két községből érkeztek: Polikraistéből és Draganovóból.

„Mélyebbre ásva a térség történetében kutatások azt igazolták, hogy az innen származó bolgár kertészek ősei a török idők előtt a cári udvar lovászai voltak, ugyanis a térségben működtek az uralkodó istállói. A hódoltság idején pedig Isztambulba vándoroltak, és ott látták el a szultán hatalmas lóállományát. A Közel-Keleten már régóta használták az öntözéses gazdálkodás módszerét, valószínű onnan tanulták el, honosították meg kertgazdálkodásukban, és hozták magukkal Magyarországra”- mutatta be az összefüggést a szociológus.

Bolgárkertészek árulják a friss zöldséget.

Forrás: Bolgár Országos Önkormányzat

A bolgárkertészet újdonságai a piacon
Miről is híres a bolgárkertészet, és hogyan szereztek  kertészek maguknak elismerést? Doncsev Toso szerint a nagybani zöldségtermesztés meghonosításával. Ugyanis Magyarországon a zöldségeknek, mint a hagymának csak szabadföldi termesztése folyt. Esetleg kis konyhakertekben neveltek még paprikát, vagy paradicsomot, de nem nagy mennyiségben. A bolgárok korai, friss és kedvező árú zöldséggel jelentek meg a piacokon. Intenzív öntözéses kertgazdálkodást végeztek, bérelt földön. Hajnalhasadtától napnyugtáig dolgoztak, ahogy magukról mondták: „fölveszik az inget tavasszal és csak ősszel veszik le”. Trágyázott melegágyakban hajtatták a növényeket, így már kora tavasszal piacra tudták vinni terményeiket, az újhagymát, paprikát, paradicsomot, uborkát, sőt ők hozták be a padlizsánt. Árasztásos módszerrel öntözték az ágyásokat a földcsatornák mentén, folyamatos beültetéssel intenzíven művelték a bérelt területüket, amelyet három-négyszeres hasznosítás jellemzett. A sík, jó termőföld, az öntözéshez fontos folyóvíz, valamint a piacok közelsége vonzották őket egyes területekre.

Bolgárkertészek a 20. század első felében.

Forrás: Bolgár Országos Önkormányzat

Munkamódszerük is újszerű volt, bandákban dolgoztak, melyek csak felnőtt, illetve kamaszkorú férfiakból állt. A csoport vezetője volt a gazda – a szót egyébként a bolgárok átvették tőlünk –, aki otthon toborozta csapatának tagjait: kétkezi munkásokat és kereskedőket, ez utóbbiak a piacon árulták a friss árut. Fontos részlet a banda életéből, hogy egy ingázó munkásközösségként működtek, tavasszal érkeztek és ősszel Dömötör napján, miután szétosztották a szezon nyereségét, hazautaztak. Nagyon szerény életkörülmények között éltek, saját termékeiket fogyasztották, nem az otthoni viselet, hanem a helyi városi szokás szerint öltözködtek, tehát nem keltettek feltűnést, és nem adtak okot irigységre. A magyar lakosság pedig értékelte jó minőségű, olcsó terményeiket. Mivel bolgár állampolgárságukat megőrizték, eszerint az állam nyilván tudta tartani a gazdasági migrálók számát. „ Létszámuk 1914-ben érte el csúcspontját, amikor az északkelet-bulgáriai Tirnovo megyéből 16 789 hivatalosan regisztrált felnőtt személy hagyta el az országot, közülük 5204-en az Osztrák-Magyar Monarchia területén dolgoztak”– számol be róla Doncsev Toso a Bolgárok – Bevándorló kertészekből kisebbség című tanulmányában.

A bolgár közösség intézményesülése
Az első világháború kirobbanása nehezebbé tette az ingázást a bolgárkertészek számára, ráadásul a férfiaknak be kellett vonulni katonának. 1918 után a bandákon kívül egyre jellemzőbbé vált, hogy a kertészek hozták magukkal családjukat, hosszabb földbérletet váltottak, és együtt művelték. Azonban az őshazával való kapcsolat nem szűnt meg, otthon építkeztek, sőt a falujuk költségvetésébe is beszálltak jelentős összegekkel. 1914-ben megalakult a Magyarországi Bolgárok Egyesülete, amely jelentős közösségszervező volt, és máig megőrizte szerepét. 1918-ban megalapítják a 12 osztályos bolgár nyelvű iskolát, amely ma már nem működik ilyen formában, helyette 2004-ben létrehozták Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskolát, ahol bolgár nyelvet és irodalmat, valamint népismeretet tanulhatnak a gyerekeknek.

A bolgárok identitásában fontos szerepet játszik ortodox vallásuk, Budapesten alapult meg az első egyházközösség, egy bolgár kereskedő házában alakítottak ki kápolnát a Fővám tér környékén. A 30-as évek elején pedig a bolgár közösség adakozásaiból megépült a Lóvásár tér helyén, a mai Vágóhíd utcában, a Szent Cirill és Szent Metód Bolgár Ortodox Templomuk, amely azóta is fontos közösségi tér, itt tartják egyházi és népi ünnepeiket.

Magyarországon a szocializmus idején a bolgárok nem tudtak visszatérni hazájukba, ezért a tartós ittlétre kezdtek berendezkedni. A rendszerváltás után Kisebbségi törvény 1993-as megszületésével bekerültek a 13 magyarországi nemzeti kisebbség közé, országos és helyi önkormányzatokat alapíthattak. Az előző évszázadokhoz hasonlóan a területi elszórtság továbbra is jellemző volt rájuk, ma is 300 helységen élnek. Ezt Doncsev Toso azzal magyarázta, hogy a településenként csak 1-2 banda, majd család költözött, hogy ne csináljanak konkurenciát egymásnak, és így 1-1 bolgár csapat látta el a község piacát a zöldségeikkel. Természetesen Budapest környéke mindig favorizált maradt a nagy felvevőpiaca miatt. A Rákospatak menti területek népszerűek voltak a bolgárok között, Zuglóban ma is őrzi utcanév emléküket. Halásztelek, Szigetszentmiklós vagy Alsónémedi csak néhány másik település, ahol hagyományosan éltek, élnek bolgárok.

Doncsev Toso elismeri, hogy napjainkban a bolgár identitás megőrzése nagy kihívás, a korábban az általa négy elemre alapozott bolgár identitás – a bolgár név, endogám családból, azaz azonos, bolgár anyától, apától származás, a bolgár nyelv ismerete és a bolgár állampolgárság megléte – ma már csak részben tud kialakulni, ezért létrejött a félig bolgár félig magyar identitás, de megmaradt a bolgár gyökerekre való büszkeség. Ennek is köszönhető talán, hogy legutóbbi népszámláláskor 6272-en vallották magukat bolgár nemzetiségűnek.

Vízkeresztkor a jeges Dunába ugrottak
Az egyházi ünnepeik közül a vízkeresztnek izgalmas hagyománya van, amelyet az Országos Bolgár Önkormányzat alelnöke, Hadzsikosztova Gabriella ismertetett: a január 6-ai ünnep görög neve Theofánia. Az ortodox kánon szerint ezt vízszenteléssel ünneplik. A magyarországi bolgárok úgy honosították meg, hogy a kereszttel elmentek a jeges Dunáig, és a vízbe beledobták. A férfiak utánavetették magukat, és kiúsztak vele. Aki „kimentette” a keresztet, annak nagy megbecsülés és tisztelet járt, őt tartották a legerősebbnek és legegészségesebbnek a közösségben. A hagyomány szerint, ha a kereszt belefagyott a vízbe, akkor termékeny évük lett. Gabriella megnyugtatásul hozzátette, hogy ma már a keresztet egy kötélhez erősítve engedik a folyóba, és nem kell senkinek beúsznia érte.

Vízkereszt ünneplése

Forrás: Bolgár Országos Önkormányzat

Februárban ülik Szent Trifon vértanú napját, ugyanis ő a kertészek és a szőlészek védőszentje. A templomukban megjelenik alakja, sőt itt őrzik ereklyéjének egy darabkáját, amely előtt meghajolhatnak a hívők, amikor segítségéért imádkoznak. Még Bulgáriához képest is nagyobb jelentősége van itt a szentnek. A bolgárkertészek saját patrónusuknak tartották a szent vértanút, ezért a templomuk mellett található kápolna az ő tiszteletére épült. Az ünnepkor szőlőt metszenek, és templomkertben szőlővenyigét tartanak, azaz megáldják a szőlővesszőt, hogy jó legyen az évi termés.

Május 24. a szláv írásbeliség és a bolgár kultúra napja. Régebben ezt hagyományosan a Széchenyi hegyen a szabadtéri táncmulatsággal, majálisozással ünnepelték, ma a templomkertben.

Van egy kedves népszokásuk is, amelyről márciusban könnyen felismerhetőek a bolgárok, ugyanis az első tavaszi hónap megérkeztével piros-fehér fonalból készült különleges amulettet, martenicát ajándékoznak egymásnak és viselik büszkén. Hordják ezt addig, amíg a fák ki nem virágoznak, vagy meg nem látják az első gólyát, fecskét, majd fára kötik vagy kő alá rejtik, és azt mondják:  „Vidd el a tél nehézségeit, és hozd el a tavasz szépségét!” A két szín összefonódása az egészséget és az erőt jelképezi.

Egy ilyen ajándékba kapott amulettnek köszönhetően találkoztam először a magyarországi bolgár szokásokkal, és lettem kíváncsi történetükre, amely rámutatott arra, hogy a több száz éves magyar-bolgár jó barátság során egy dolgot biztosan megtanultuk e néptől, hogyan kertészkedjünk és gondozzuk zöldségeskertjeinket. Így talán a magyar lecsóban az ő történetük is jelen van.

Írta: Ádám Eszter