Ismét előbukkanhat az elsüllyesztett olasz település
Fabbriche di Careggine 25 éve folyamatosan víz alatt van, jövőre azonban újra előbukkanhat.
2021-ben ismét láthatóvá válhat a középkori toszkán szellemváros, Fabbriche di Careggine – számol be a Live Science. A település 25 éve folyamatosan víz alatt van, azóta ugyanis egyszer sem engedték le az a tavat, melynek alján rejtőzik.
A 12. századi településen egykor 31 ház és egy templom állt, a községben 150 ember lakott. Fabbriche di Careggine évszázadokon át volt híres kovácsairól, 1946-ban azonban egy energetikai cég, az Enel egy vízerőműt épített fel a környéken, ami végül elhozta a település vesztét. A helyieket kiköltöztették, a községet pedig elöntötte a víz, és kialakult a Vagli-tó. Fabbriche di Careggine azóta csak 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és 1994-ben bukkant elő, amikor a gát karbantartása miatt a tavat leengedték. Mivel a gát ismét felújításra szorul, a városka idővel újból látható lesz.
Lorenza Giorgi, a község egykori polgármesterének lánya a Facebookon jelentette be, hogy 2021-ben ismét leengedhetik a Vagli-tavat. Ezt utóbb az Enel is megerősítette, a cég már a helyi önkormányzatokkal is elkezdett egyeztetni az ügyben. A vállalat szerint a munkálatokkal a tavat is megtisztíthatják, és a régió turizmusát is fellendíthetik.
Amikor Fabbriche di Careggine korábban láthatóvá vált, rengetegen látogattak el a szellemvároshoz. 1994-ben például a tóban hónapokon át nem volt víz, ekkor megközelítőleg egymillió turista tekintette meg a települést.