A föld alatt azonosítottak egy templomot

Az épületet egy ismert, de még nem teljesen feltárt római városban fedezték fel.

Martin Millett, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és kollégái földradarral (GPR) vizsgálták a Rómától 50 kilométerre északra fekvő Falerii Novi városát – számol be a Live Science. Tanulmányukban azt írják, nemcsak egy eddig ismeretlen templomot sikerült kimutatniuk, hanem egy fürdőt, egy piacot és a vízvezeték-hálózatot is.
Falerii Novit a 19. században fedezték fel, de átfogó ásatást még nem végeztek a területén, a nagyjából 0,3 négyzetkilométeres település jelentős része még mindig a föld alatt van. A források alapján a várost időszámítás előtt 241-ben alapították, és valamikor a 7. században néptelenedett el. Falerii Novi különlegessége, hogy az évszázadok során nem épült rá újabb település.
Millett szerint megfelelő tervezéssel a GPR-t alkalmazva rengeteg értékes adatot gyűjthetnek egy egész városról. Bár Falerii Noviról korábban is készült térkép, az messze nem volt olyan pontos, mint a most létrehozott.
A GPR különlegessége, hogy segítségével valódi régészeti feltárás nélkül is meglehetősen precíz képet lehet kapni a betemetett romokról. A csapat rádiójelekkel, 2 centinként, mérte fel a várost, a sugarak 2 méteres mélységig mutatták meg a felszín alatti objektumokat. A kutatók így szeletekhez jutottak, melyeket összefésülve hozták létre a térképet. Az egyik legérdekesebb felfedezés az, hogy Falerii Novi vízvezeték-hálózata egyedien épült ki: a legtöbb római városban a csövek az utcákkal párhuzamosan futnak, itt viszont az épületek alatt húzódnak. Ez sokat elárul a rómaiak várostervezéséről, és azt jelenti, hogy a vezetékeket már a házak felépítése előtt elhelyezték.