Gondos gyűjtéssel készültek az őskori ékszerek

Az ékszerek régóta töltenek be fontos szerepet az emberiség történetében, úgy tűnik, már az őskorban is gondos válogatással alkották meg őket.

Egy friss tanulmány szerint az őskori emberek direkt eldeformálódott, lyukas kagylókat kerestek, hogy azokból készítsenek ékszereket – számol be az EurekAlert. A kagylódíszek a legősibb ékszerek közé tartoznak, a régészeti bizonyítékok alapján Észak- és Dél-Afrikában, illetve a Mediterráneum keleti részén már 160 ezer évvel ezelőtt is használták őket.
Daniella Bar-Joszef Majer, a Tel-Avivi Egyetem munkatársa csapatával az észak-izraeli Kafzeh-barlang leleteit vizsgálta – a környéken már 120 ezer éve is éltek emberek. A kutatók a helyi kagylókat elemezve arra jutottak, hogy azokon természetes lyukak voltak, nem úgy, mint a közeli Mislija-barlang kagylóin, amelyek épek voltak. Úgy tűnik, az őskori emberek gondosan válogattak az ékszeralapanyagok közül.
A szakértők először azt mérték fel, hogy miként viselhették a héjakat, ehhez mai kagylókat dörzsöltek különböző anyagokhoz, például bőrhöz, kőhöz, homokhoz, hogy felmérjék kopásukat. Ezt követően azt vizsgálták meg, hogy milyen zsinórokkal akaszthatták őket a nyakba, végezetül pedig a héjakat összevetették a Kafzeh-barlang kagylóival.
Úgy tűnik, a korabeliek gyakran egymáshoz közel tartottak a kagylókat, az őskori kopásminták ugyanis sokban emlékeztettek a kagyló-kagyló érintkezés során keletkezett sérülésekre. A csapat emellett a legjobb állapotban fennmaradt kagylókon lenből készült zsinór hagyta nyomokat is felfedezett, ami azt sugallja, hogy nemcsak a héjak gyűjtése, hanem azok reprezentálása is fontos volt a barlang lakóinak.
Azt ma már lehetetlen megmondani, hogy mi lehetett az efféle díszek funkciója. Az új tanulmány mindenesetre azt bizonyítja, hogy a korabeliek számára elég fontos volt ahhoz, hogy gondosan gyűjtögessék a héjakat, illetve nagy számban hordják azokat nyakukban. A vizsgálat eredménye a zsinórkészítés múltját is feltárta: 160 ezer éve még valószínűleg azért nem lyukas kagylókat gyűjtöttek, mert akkor még nem volt meg a technika a növényi rostok fonására, erre valamikor 160-120 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor.