Megújult a Beethoven Emlékmúzeum Martonvásáron

A Beethoven-emlékév keretében átadták a megújult Emlékmúzeumot és a Brunszvik-kert új szökőkútját 2020. június végén a Fejér megyei Martonvásáron.

Beethoven születésének 250. évfordulóját ünnepeljük 2020-ban. Születésének pontos dátumát nem ismerjük, de keresztelése 1770. december 17én történt. Idősebb Brunszvik Antal szintén 1770-ben, egy birtokcsere révén, vehette át a martonvásári uradalmat. A kettős évforduló tiszteletére 2020-ban megújult a Beethoven Emlékmúzeum harmincéves kiállítása.
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Brunszvik-kastély parkjában most már két múzeum van egymáshoz közel: a 2019-ben átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont és a megújult emlékmúzeum, amely a zenetörténet egyik géniuszának hagyatékát mutatja be.

A Beethoven Emlékmúzeumot 1958-ban hozták létre azzal a szándékkal, hogy a zeneszerző és a Brunszvik-család szoros kapcsolatát, ezen keresztül kötődését Magyarországhoz, valamint a magyarországi Beethoven-emlékeket bemutassa. Az akkor létrejött gyűjtemény a székesfehérvári István Király Múzeum állandó kiállításaként a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében, a Brunszvik-kastélyban kapott helyet.
Az állandó kiállítás utoljára 1989-ben újult meg. A most felújított Beethoven Emlékmúzeumban kétszeresére bővült a látogatótér, amelyben egy zenei foglalkoztatót is kialakítottak, és ahol akár kamarakoncerteket is rendezhetnek majd.
A megújult, multimédiás eszközökkel gazdagított kiállítás megalkotói felhasználták a legújabb kutatási eredményeket. A kiállítástechnika, az interaktivitás, a sok-sok zene, a restaurált műtárgyak és a műalkotások együttesen járulnak hozzá a modern múzeumi élményhez.
A díszkút az Ybl Miklós által az 1870-es években tervezett Várkert Kioszk sokáig elhanyagolt kertjében állt, majd 2016 júliusában került az MNB Alapítványok tulajdonába, ekkor kezdődtek meg a teljeskörű felújítási munkálatok az épületben és a kertben egyaránt. A 2017 tavaszán kiadott bontási engedély alapján sor került a díszkút kőelemeinek bontására azzal a feltétellel, hogy azt később, más helyen fel kell állítani, így került a Brunszvik-kertbe, a kert felújításának utolsó elemeként.