Megtalálták a helyszínt, ahol Van Gogh legutolsó festménye készült

A Gyökerek című képről, amelyet a holland mester utolsó alkotásaként tartanak számon, egy véletlen folytán derült ki, hol festette a művész.

Van Gogh 1890 nyarán, miután elhagyta a San-Rémy-ben lévő elmeszanatóriumot, élete utolsó hónapjait a Párizstól északra lévő Auvers-sur-Oise-ban töltötte, majd halála után itt is temették el. 1890. július 27-én, a művész egy rokona szerint, Van Gogh ezen a festményen dolgozott, majd ezen a napon délután gyomorlövéssel tért vissza a szállására, és két nappal később elhunyt, így a festményt sem fejezte be. Mind ez idáig rejtély volt, hogy vajon hol lehet az a hely, amelyet a Gyökerek című festmény megörökített.
A Van Gogh Museum sajtóközleménye alapján nemrégiben sikerült rábukkanni egy korabeli képeslapra, amelyről a Van Gogh Intézet tudományos igazgatója, Wouter van der Veen állapította meg, hogy a Gyökerek helyszínét ábrázolja. A képeslap 1900-1910 körül készült.
A kutató a képeslap alapján tett felfedezését azonnal jelezte a Van Gogh Museum két rangidős kutatójának, majd konzultált Bert Maes történeti dendrológussal, aki a múltbéli növényzet rekonstruálásában járatos szakember. A festmény, a képeslap, a helyszín mai állapota és Van Gogh munkastílusa ismeretében elvégzett vizsgálatok alapján sikerült beazonosítani azt a pontot, ahol a művész a képet készítette, ez kb. 150 méterre volt az Auberge Ravoux nevű fogadótól, ahol a művész lakott.

„A helyszín pontosan olyan, amilyennek a művész szokásai alapján a képei helyszíneit megismerhettük, mivel tudjuk, hogy a közvetlen környezetében talált témákat a festményeihez. A felismerés pontosította Van Gogh képe készültének körülményeit, mivel így feltárult, hogy az utolsó vonásokat késő délutáni fényben festette, s ezzel az öngyilkosságával végződő drámai napjáról is információkhoz jutottunk” – magyarázta van der Veen.
Teio Meedendorp, a Van Gogh Museum szakembere hozzátette: „A növényzet tüzetesebb vizsgálata alapján egészen egyértelműnek tűnik az azonosság a képeslap és a festmény közt. A művész már dokumentálta más képein ezt a környéket, gyakran sétálhatott itt, amikor az Auvers kastélya mögötti mezőkre tartott festeni élete utolsó hetében, és ami a végzetes tette helyszíne is lett.”

Miután 2020. májusban feloldották a karantént Franciaországban, van der Veen a helyszínre tudott utazni, hogy ott is igazolja a több hónappal korábban tett felfedezését. A helyszínen további rendkívüli felfedezést is tett, mivel kiderült, hogy a festmény fő motívumát adó fa maradványa mind a mai napig ott van a domboldalban. A helyi hatóságokkal együttműködésben a kutató egy, a maradványokat védő gyámot (támasztóelemet) emeltetett a helyszínre, ezzel a helyszínt a nyilvánosság számára is elérhetővé tették. Aki Auvers-be látogat, megállhat azon a ponton, ahol Vincent Van Gogh az életében legutoljára a festővászonhoz érintette ecsetét.