Jahvét ábrázoló ókori szobrocskát találhattak

Bár a tízparancsolat tiltotta a hasonló ábrázolásokat, egy izraeli régész szerint a 3000 éves fej Jahve arca lehet.

Az 5 centiméter hosszú fejet az izraeli Hirbet Kejjafánál azonosították – számol be a Live Science. Joszef Garfinkel, a Héber Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a fej eredetileg egy törzshöz vagy egy edényhez kapcsolódhatott, a fülén és a fej tetejénél látható lyukak pedig arra utalnak, hogy fülbevalót és fejdíszt is viselhetett.

Garfinkelék arra gyanakodnak, hogy a fej az Ószövetség izraeli istenét, Jahvét ábrázolhatja. Ez az egyetlen 3000 éves figura, melyet Hirbet Kejjafánál találtak, ráadásul egy palotában került elő – úgy tűnik, igen fontos volt a helyiek számára. A héber Biblia alapján a periódus rendkívül fordulatos volt a zsidó nép történetében, Salamon is ekkoriban uralkodhatott.
A korszakból találtak már olyan szobrokat, melyek Jahvét ábrázolhatják, az istenséget gyakran lovon örökítették meg. Bár a tízparancsolat alapján a hasonló ábrázolások tiltottak voltak, Garfinkel szerint az emberek számára mégis fontosak lehettek. A szakértő úgy véli, hogy a tilalmat valójában csak később, az időszámítás előtti 8. században vezethették be.
Egyes, Garfinkeléktől független kutatók mégis arra jutottak, nem valószínű, hogy a szobor éppen Jahvét szimbolizálja. Oded Lipshic és Sua Kiszilevitz, a Tel Aviv-i Egyetem munkatársai szerint nem zárható ki teljesen, hogy a fej Jahvéé, az elmélet ellen szól ugyanakkor, hogy nem láthatóak rajta azok az attribútumok, melyek a Közel-Keleten jellemzőek voltak. További probléma, hogy 3000 évvel ezelőtt a térségben még nem volt jelentős kultusza az istenségnek.