Egymástól függetlenül fejlődött ki Amerikában és Arábiában egy jellegzetes kőeszköz

A két kultúrát több ezer év és óriási távolság választotta el egymástól.

A Francia Tudományos Kutatási Központ (CNRS), a Francia Régészeti Kutatási Központ, az Ohiói Állami Egyetem és a Max Planck Történelemtudományi Intézet csapata jellegzetes, hornyolt kőeszközöket azonosított a jemeni Manajzahnál és az ománi Ad-Dahariznál – számol be az EurekAlert. Az ilyen lándzsa- vagy nyílhegyeket hosszúkás kövekből alakították ki, talapzatuknál pedig jól kivehető mélyedés látható.
A technikát az őskorban több kultúra is használta Amerikában, a kontinens északi részén számos ilyen, 13-10 ezer éves lelet került már elő. Rémy Crassard, a CNRS munkatársa szerint a 2000-es évekig a világ más tájain nem azonosítottak hasonló tárgyakat, ekkor Jemenben fedeztek fel hornyolt kőeszközöket.
A most bemutatott arábiai leletek 8-7 ezer évesek, kizárható, hogy az amerikai és az arábiai népcsoportok közötti érintkezés lett volna. A felfedezés így újabb bizonyíték arra, hogy térben és időben elkülönülő populációk képesek az egymásra emlékeztető tárgyak feltalálására.
A hasonlóságok mellett a csapat az eltéréseket is feltárta. Az ilyen tárgyak létrehozásához komoly tudásra volt szükség, az eszközök egymástól független megjelenéséből viszont eltérő antropológiai következtetéseket lehet levonni. A kialakítás technikája például megegyezett, az amerikai kőeszközöket azonban úgy alakították ki, hogy könnyedén fel lehessen erősíteni őket fára, míg Arábiában feltételezhetően csak az eszközkészítő képességek demonstrálására használták őket.