Akár már 72 ezer éve készíthet mérgezett nyilakat az ember

A mérgeket bizonyos vadászó-gyűjtögető csoportok a mai napig használják.

A dél-afrikai Border-barlangban előkerült leletek alapján a ricin nevű mérgező fehérjét 24 ezer éve használják az emberek vadászathoz. Azonban úgy tűnik, hogy a technika ennél is ősibb, egy friss tanulmányban pedig erre mutat be bizonyítékokat a Johannesburgi Egyetem régésze, Marlize Lombard – számol be a ScienceAlert. Valószínű, az emberek már 72 ezer éve is alkalmazhattak mérgeket fegyvereikben.
A szakember a vizsgálatában mérgezett nyilakat vetett össze hagyományos nyílhegyekkel. Utóbbiaknak jóval mélyebbre kell fúródniuk a zsákmány testében, hogy halálosak legyenek, míg előbbieknek csak a véráramot kell elérniük, így a nyílhegyek méretében, alakjában különbségek adódnak. A kisebb nyílhegyek méreg használata nélkül alkalmatlanok lettek volna a vadászatra.
A kutató összesen 306 késő kőkori csontnyilat vizsgált. Hat lelet a dél-afrikai Blombos-barlangból származott, ezek 80-72 ezer évesek, ezek közül három olyan felépítésű volt, mint az átlagos mérgezett nyilak. Egy, a Klasies River-i barlangoknál talált, legalább 60 ezer éves nyílhegy is hasonló felépítésű, ezt a sérülések alapján meglehetősen sokat használhatták, a felületén pedig Lombard olyan fekete lerakódást is azonosított, amely akár méregtől is származhat.
Lombard kiemelte, hogy igen kis mintával dolgozott, a nyilak felépítésének vizsgálata pedig inkább a fegyverek képességeiről, semmint konkrét funkciójukról árulkodik. Ennek ellenére eredményei azt sugallják, hogy a mérgezett nyilak több tízezer éve segíthetik az embereket.