Már a kőkorszakban is léteztek vagyoni különbségek

Egy új kutatás alapján a kőkorszaki sírok gazdasági egyenlőtlenségről árulkodnak.

Egy lengyelországi vizsgálat szerint az újkőkor leggazdagabbjait egzotikusabb sírmellékekkel temették el – számol be a ScienceAlert. A friss tanulmányban a szerzők azt írják, eredetileg azt akarták felmérni, hogy mit ettek 6600 éve a mai Oslonki környékének lakói.
Úgy tűnik, a jobb táplálékokat fogyasztó személyeket gazdagabb sírmellékkel helyezték örök nyugalomra. A szakértők úgy vélik, a felajánlásoknak nemcsak rituális szerepe volt, a családok gazdagságukat is kifejezhették a tárgyakkal. Chelsea Budd, a svédországi Umeåi Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ez az egyik legkorábbi bizonyíték a gazdagság és a táplálkozás kapcsolatára Európában. Az eredmények azt sugallják, ezeknél a korai közösségeknél már elkezdett kialakulni a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség.
A kutatók 30 csontvázat elemeztek, az eredmények alapján az előkelőbb sírokban olyan személyeket találtak, akiknek maradványai több C-13 izotópot tartalmaztak. Ez az izotóp a talajból a táplálékon keresztül épül be a szervezetbe, a vizsgálata így sokat elárulhat az elhunyt fogyasztási szokásairól. A szakértők azt feltételezik, hogy néhányan jobban hozzáfértek a jó minőségű földterületekhez. Elképzelhető, hogy a kivételezettek a közösség alapítói, illetve azok leszármazottai voltak.
További érdekesség, hogy a sírokban olyan bronz tárgyakat is találtak, melyek több száz kilométerről származhattak. Ez újabb bizonyíték arra, hogy sok helyi gazdag volt, ahogy azt is alátámasztja, hogy a település egy fontos kereskedelmi út mentén feküdt.