Félmillió éves csonteszközöket találtak Angliában

A szakértők szerint a Nagy-Britanniában azonosított csonteszközök az eddigi legkorábbiak, melyeket a kontinensen találtak.

A leletek a híres dél-angliai lelőhelynél, Boxgrove-nál kerültek elő, a területet az 1980-as és 1990-es években tárták fel – számol be a BBC. A terület egészen kivételes, az idők során számtalan tárgyat, köztük kőeszközöket találtak a környéken, a maradványok nagyjából 500 ezer évesek.
A csonteszközöket egy ló maradványainál azonosították, az állatot a korabeliek szinte teljes egészében felhasználták. A ló körül talált kőtörmelékek arról árulkodnak, hogy az állat feldolgozásában legalább nyolc személy vett részt. A környéken a közösség egyéb tagjainak, talán gyermekeknek és időseknek a nyomát is felfedezték, a teljes csoport 30-40 fős lehetett.
Boxgrove a heidelbergi emberhez, a neandervölgyi és a modern ember közös őséhez köthető. Matthew Pope, a University College London munkatársa és a lelőhelynél folyó projekt vezetője szerint kivételes lehetőséget kínál a terület vizsgálata, hiszen egy kihalt populáció szinte teljesen érintetlenül hagyta hátra. A szakértő hozzátette, a lelőhely még a szociális érintkezésekről is árulkodik.
Félmillió évvel ezelőtt a régió egy mocsaras vidék volt Nagy-Britannia déli partvonalán. A környéken jó minőségű sziklák találhatóak, melyekből remek kőeszközöket készítettek. A füves területek rengeteg növényevőt vonzottak a térségbe, így az emberek bőségesen hozzáfértek a húshoz. A szakértők azt feltételezik, hogy a most feltárt lovat is levadászták, a helyi patak dagály idején azonban megemelkedett, és agyaggal borította be a tetemet, illetve a közeli tárgyakat. Így alakult ki a kivételes lelőhely.
A csapat csonteszközöket is talált a területen, ezek a legkorábbi, nem kőből készült eszközök voltak. A felfedezés azt sugallja, hogy a korai emberi közösségek különbséget tudtak tenni az eltérő anyagok és azok tulajdonságai között.