Virtuális régészet, valós leletek

A Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfaluban a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóságának munkatársai egy védett természeti területen geofizikai (talaj-vizsgálatokkal) tártak fel egy római kori erődöt.

Pecsétes tégla-töredék: rajta a 2-3. században itt állomásozó 500 fős csapategység nevével. A tervezett látogatóközpont alól.

Már Bél Mátyás (1684-1749) történelem- és földrajztudós, Rómer Flóris (1815-1889) régész-művészettörténész és Balogh Albin (1887-1958) történész-régész is felfigyelt e területre, de a régészeti kutatások csak a 20. század második felében kezdődtek el. Egy építést megelőző feltárás során H. Kelemen Márta leletmentést végzett a Sánchegyen 1978-ban. „Így azt gondoltuk, hogy elődünk 42 esztendővel ezelőtt mindent megtalált” –  mondta  Schilling László ásatásvezető. A RÖG szakemberei rábukkantak egy római kori padló- és kőfalrészletre, amit a szocialista időkben végzett vizsgálat meghagyott, sőt, az az akkori csatornázás miatt a markóló megsértett. Erre ma már a sokkal szigorúbb szabályozás miatt nem kerülhet sor. „Ilyen előzmények után 2018-ban, a Sánchegy lábánál kezdtünk dolgozni a látogatóközpont építése előtt, mert az UNESO világörökségi listára jelölte a Sánchegyet” – világít rá a régész, miért a lehető legkíméletesebb vizsgálati módszert választották.

„Kollégáim segítségével magnetométeres vizsgálatokat végeztünk. Ehhez egy kocsiszerű eszközt használtunk, amivel meghatározott távolságonként felvételt készítettünk. Gyakorlattal rendelkező munkatársaink ezután kiértékelték a kapott fekete-fehér képet.”

Munka a restaurátori műhelyben: itt éppen egy másik lelőhelyről származó ezüst gyűrűvel dolgoznak, de a nyergesújfalui leletanyagon is itt végezték el a munkálatokat.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

Joggal merül fel a kérdés, mire a sok képalkotó-berendezés és az általuk létrehozott temérdek információ. Természetesen a római épületegyüttes virtuális rekonstrukciójához. Ennek érdekében nagy felbontású, pontos koordináták alapján készült fényképeket fűztek össze: így kapták meg a 3D modellhez szükséges „alapanyagot”. Először egy úgynevezett pontfelhővé állnak össze a koordináták, majd azokat interpolálva – a köztes helyeket mesterséges „pötty”-ökkel kitöltve egy sematikus, de már háromdimenziós ábrát kapnak a kutatók. Ezekhez valós fotók színét rendelik, így a végeredmény élethű tónusokkal adja vissza a hajdanvolt építmények felületét. „Mindebben az a fantasztikus, és ezt ásni szerető régészként jelentem ki, hogy ezt úgy sikerült elérni, hogy egyetlen kapavágást sem kellett ejteni a természetvédelmi területen” – lelkesedik a szakember.

Töredékes imbrex, vagyis római kúpcserép, amire a Sánchegy lábánál tervezett kiállítótér építése előtt bukkantak.

Forrás: Sarusi István

Rendhagyó régészeti munka volt ez abból a szempontból is, hogy több ponton zajlott: mialatt a Sánchegy aljánál a látógatóközpont helyét kutatták át a szakemberek, addig a hegy tetején is folyt keresés: ott a ’30-as években készült légi fotók alapján, amiken ugyancsak római kori építmények rajzolódtak ki. Harmadik helyszínként a hajdani római erőd kaputornyának helye merült fel, aminek érdekessége, hogy bejáratából látni az Esztergomi Bazilikát. Nem annyira véletlen, mint szándékolt vizuális kapcsolatról lehet szó, lévén a templom helyén szintúgy római tábor működött; ezáltal láthatták egymás épületeit, infrastruktúráját.

Biztonsági okokból fémkeresővel is átfésülték a területeket. Ugyanis amíg növényzet fedi a lelőhelyet, addig védve vannak a talajba temetett tárgyak, objektumok.  És, hogy kiktől is? Nem másoktól, mint az amatőr kincskeresőktől. „Amikor intézményünk megbízásából 8000 négyzetmétert lekaszáltak, másnap reggel már illegális fémkeresés nyomaira bukkantunk. Nem tudni mennyi, milyen leletet emeltek ki a talajból, de azt igen, hogy ezzel pótolhatatlan károkat okoztak a tudománynak. Ezért végeztünk a geofizikai vizsgálatokkal párhuzamosan fémkeresést” – hangsúlyozza a szakember, aki az eredmények közül azért a római érméket emeli ki, mert bár 1706 óta ismert a sánchegyi lelőhely, de az innen előkerült érmek jobbára elkallódtak. Így már nem csupán források hivatkoznak rájuk, hanem közgyűjteménybe is került belőlük. „Mindösszesen 15-20 darabról tudtunk az elmúlt 300 esztendőből. Ezzel szemben a 2018-2020 közötti időszakban közel 500 darabot gyűjtöttünk. Ezek java része római, 2-3 középkori, illetve a 20. századi érmék is tisztességes számban képviseltetik magukat” – summáz Schilling László.
Számára mégis a legnagyobb eredmény, hogy a természetvédelmi területen nem okoztak visszafordíthatatlan változásokat, mindazonáltal gazdag leletanyagot találtak egy olyan helyen, ahol erre kis eséllyel számítottak.