Egy álmot követve indult a Szigetvár elleni ostromra Szulejmán

Elkészült a Szulejmán szultán szigetvári türbéjéről szóló kutatás átfogó és egyben hiánypótló, tudománytörténeti jelentőségű összegzése. A szigetvári Zrínyi Napokon mutatták be a három tematikus egységbe rendezett Turbék: Szulejmán szultán zarándokvárosa című kötetet. A tanulmányok Szulejmán szultán elpusztult turbéki sírkomplexumának alapításáról, történetének mérföldköveiről és pusztulásáról, az uralkodó halálának körülményeiről, az itt emelt épületek feltárásáról, valamint Szulejmán emlékezetének helyi jelentőségéről szólnak.  A 2013-ban kezdődött és hét éven át tartó kutatás eredményeiről a könyvben olvashatunk, amit 2020. szeptember 12-én, stílusosan Szigetváron mutattak be a nagyközönségnek.

Az 1520-tól kezdődően, összesen 46 éven át uralkodó Szulejmán szultán a tizedik volt az Oszmán-házban. Az Oszmánok szüntelenül hadakoztak és tágították az iszlám birodalmát, míg azonban közvetlen elődei főként keleten és Afrikában hódítottak, addig ő inkább Bécs irányába vezetett hadjáratokat: a tizenháromból hetet Magyarország földjére.

A hosszú uralkodási periódus azonban nem csak sikerekben volt gazdag, de szellemileg és fizikai értelemben is erősen igénybe vette az uralkodót.  Feleségének Hürremnek az elvesztése, valamint az olyan véres és megrázó események, mint például Mahidevrán szultánától született idősebb fiának, Musztafa hercegnek a kivégzése, igencsak megviselték. A saját egészségügyi problémái is egyre inkább ránehezedtek az öregedő uralkodó hétköznapjaira.

A palánkerődön belül az előtérben a dzsámi, mögötte pedig a türbe

Forrás: Tervezte: Pap Norbert – Kitanics Máté; Grafika: Történelmi Animációs Egyesület

„Az ötvenéves, a korábbi szultánokhoz viszonyítva előrehaladott korúnak számító Szulejmán az emiatt kialakult súlyos hangulatingadozásai hatására egyre inkább pesszimistává és melankolikussá vált. Hatvanévesen már egy gyógyíthatatlan betegség, a köszvény is kínozta és nem érzett már magában annyi erőt, hogy egy új hadjáratot vezényeljen le. Szulejmán feltételezhetően végül azért döntött mégis úgy, hogy ismét hadjáratra indul, mert felül akart kerekedni az öregség érzésén, ki akart állni a népe elé, hogy mindenki számára egyértelművé tegye, hatalma szilárd alapokon nyugszik” – írja Feridun M. Emecen török történész, akadémikus, az Isztambuli Egyetem oktatója a szultán utolsó éveit bemutató tanulmányában.

Szeretett társa, Hürrem szultána 1558-ban bekövetkezett halála után az erőskezű és hajthatatlan uralkodó minél távolabb akart kerülni a palotától. Kijelenthetjük, hogy ez idő tájt kezdett hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy közeleg az „utolsó útja”. Az 1565-ös máltai vereséget követően azonban a nyugati világban megingott az Oszmán Birodalomról alkotott félelmetes kép, amit a nép körében terjedő, viszályt szító pletykák és ellentétek tovább súlyosbítottak. A szultán szerette volna lemosni a máltai szégyenfoltot, és megmutatni az alattvalóknak, hogy a hatalom még mindig az ő erős kezében van. Az idős Szulejmán és az újdonsült nagyvezír, Szokollu Mehmed pasa ekkor kezdett hozzá egy újabb hadjárat szervezéséhez, amelynek fő célpontja Magyarország, főként pedig Szigetvár és Gyula várai voltak. Ebben azonban a reálpolitikai indokok mellett már a szultán spirituális tanácsadói, köztük egy halveti dervis (a muzulmán halveti testvériség képviselője) sejk, Núreddinzáde álma is szerepet játszott.

„Az ismert és befolyásos szúfi, Núreddinzáde feltehetőleg ismerte a szultán környezetében zajló vitákat a hadjárat megindításáról, és ebben a helyzetben egy olyan spirituális indítékkal állt elő, amely abban a korban népszerű, sőt talán elvárt is lehetett. A halvetik többféle lelkigyakorlatot végeznek, amíg révületbe nem esnek, és az így szerzett élményeiket, álmaikat útmutatásként értelmezik. Núreddinzáde egy ilyen spirituális élménye, álma inspirálta az 1566. évi hadjárat megindítását, amellett, hogy annak számos fontos reálpolitikai oka is volt. Így történt, hogy derviseivel ő maga is csatlakozott a szultánhoz, részt vett Gyula ostromában, később pedig Szigetváron ott tartózkodott Szulejmán halálos ágyánál is” – olvasható A sejk álma – Turbék oszmán zarándokváros története című, Pap Norbert és Kitanics Máté által írt tanulmányban.

A téli hadjárat után újjáépített turbéki erőd 1664 és 1688 között. A bejárat ekkor már az északnyugati oldalról nyílt, a derviskolostort pedig egy vendégszárnnyal bővítették U alakúra.

Forrás: Tervezte: Pap Norbert – Kitanics Máté; Grafika: Történelmi Animációs Egyesület

Nem tudjuk, hogy azok körében, akik ott álltak a haldokló Szulejmán mellett, kinek és mikor jutott eszébe, hogy ezen a helyen zarándokközpontot kellene létesíteni. Ugyanakkor a következő tavasszal már megjelölték a helyet és 1574-ben megkezdődött a sírkomplexum felépítése is.

„Szulejmán szultán 1566-ban, a vár ostroma idején halt meg a közeli szigetvári szőlőhegyen felállított oszmán táborban. Később az elhalálozás helyén egy emléktürbét és hozzá kapcsolódó más épületeket emeltek, ahol a halveti dervisek és a komplexumot védő katonák szolgáltak. A határvidéki bizonytalan biztonsági helyzet ezek védelmére egy kisebb palánkerődítmény felépítését indokolta. A növekvő számú helyi lakosság és a látogatók kiszolgálására a palánkon kívül fogadót, fürdőt, mecsetet, tanintézetet és boltokat is kialakítottak, illetve lakóházakat emeltek. A hadjárat során elhunyt uralkodó tisztelete idővel egyre nőtt, mind több és több zarándok érkezett. Az elmúlt évek kutatásai nyomán világossá vált, hogy a gázi szultán, Szulejmán halálhelye körül hírneves zarándokközpont, egyedülálló település jött létre a 16. század végén” – olvashatjuk a most megjelent kötetben.

Az iszlám világ és a kereszténység összecsapása Szigetváron 1566-ban világtörténeti jelentőséggel bírt. Katonai értelemben és a szultán halála révén spritiuálisan is megerősítették az oszmán hódítást Magyarország középső részei felett. A szultáni seregek ezt követően harminc évig nem indultak el a Magyar Királyság felé: az oszmán uralom stabilizálódott. Szulejmán álmát Bécs elfoglalásáról pedig majd csak az a Kara Musztafa pasa, nagyvezír kívánta valóra váltani, aki 1683 nyarán négyezer lovassal maga is ellátogatott Turbékra, hogy ott imádkozzon a vállalkozás sikeréért, de mint tudjuk sikertelenül.

A gyűjteményes kötet mellett a sorozatban megjelent továbbá Fodor Pál könyve is, amelyben közreadta a turbéki Türbevárosról szóló török nyelvű forrásokat.

Írta: Jeki Gabriella