Nem biztos, hogy minden viking szőke volt
Úgy tűnik, nem minden viking volt skandináv, sokuknak pedig nem is világos volt a haja.
Szakértők egy csoportja átfogó genetikai elemzés alá vet több mint 400 viking csontvázat, melyeket Európában és Grönlandon tártak fel – számol be az EurekAlert. A tanulmányban számos meglepő eredményt mutatnak be, kiderült például, hogy egy híres skóciai viking temetőben valójában olyan helyiek nyugszanak, akik átvehették a skandinávok szokásait, sok viking barna hajú volt, a vikingek pedig nem feltétlenül voltak skandináv származásúak.
A hat éven át tartó kutatást Eske Willerslev, a Cambridge-i Egyetem munkatársa vezette. A szakértő szerint új eredményeik sok vikingekhez köthető mítoszt szétoszlatnak, és felfedik a híres harcosok, kereskedők és felfedezők genetikai változatosságát.
Egészen mostanáig a kutatóknak nem volt átfogó képük a vikingek származásáról. A friss adatok alapján a vikingek a sokkal nagyobb genetikai sokszínűséget mutattak, mint azok a földművesek, akik Skandinávia belső, tengertől távolabb eső részein éltek.
Az elemzés arra is rávilágított, hogy a korai fosztogatásokon rendszerint egy-egy közeli közösség, gyakran családtagok vettek részt. Ami ennél is meglepőbb: a vikingek nem kizárólag skandináviai felmenőkkel rendelkeztek, még a dél-európai és ázsiai hatás is kimutatható egyes személyeknél. Sőt néhányan csak átvették a vikingek mentalitását, ezt bizonyítják azok a skóciai sírok, melyek ugyan a viking temetkezés jegyeit mutatják, mégis helyiek, pikt testeket őrzik. A piktek a kelta nyelvek egyikét beszélték, a mai Skócia keleti és északi részén éltek a 3-10 században.