Vince, Artúr2021. január 22., péntek
Kultúra

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

2020.11.24.NG
National Geographic Magyarország

Az idén a koronavírus-járvánnyal függ össze az év szava - adta hírül az MTI.

Forrás: Getty Images

 

A brit Collins szótár szerkesztői a lockdown, azaz lezárást választották az év szavának 2020-ban. A döntés nem meglepő, hisz az idén 6000 százalékkal nőtt meg a szó használata az internetes keresési adatok, magánbeszélgetések, tévés és rádiós elhangzások alapján – írja a The Guardian.

Erős versenyben volt még a tiktoker (azaz TikTok-felhasználó) és a Megxit (vagyis Harry herceg és felesége, Meghan Markle távolodása a királyi családtól).

„A nyelv a körülöttünk lévő világ tükre, és 2020-ban egy globális járvány uralkodott a világban. Azért ezt választottuk az év szavának, mert több milliárd ember mindennapi tapasztalását foglalja magában. A lezárás befolyásolta a munkavégzést, a tanulást, a vásárlást és a társasági viszonyokat. Sok ország most lép bele a második korlátozásba, talán ez az a szó, ami a legjobban összefoglalja a évet a világ legnagyobb részén” – indokolta a döntést Helen Newstead nyelvi konzulens.

A camberrai Ausztrál Nemzeti Egyetemen működő Ausztrál Országos Szótárközpont (ANDC) is évente megnevezi azt a szót vagy kifejezést, amelynek használata vagy népszerűsége különösen megnőtt az adott évben az ausztrál társadalomban. Idén a világjárvánnyal kapcsolatos szavak tömkelege volt esélyes a címre, az iso végül annak köszönhette győzelmét, hogy egy „hamisítatlan ausztrál rövidítés”.

Mark Gwynn kutató szerint az ausztrálok rajongása a rövidítések iránt és az a természetes emberi hajlam, hogy megszokottá tegyük magunk számára az ismeretlent és az ijesztőt, egy csapásra azt eredményezte, hogy már márciusra megszületett az elszigetelődés (isolation)rövidítése.

Az iso kifejezést ezért nem csupán önmagában, hanem más szavakkal együtt is használják az ausztrálok: az otthoni elszigetelődés alatti sütés például az iso baking, míg a testmozgás hiánya miatt felszaladt pluszkilók az iso kilos.

Az év szava idei szűkített listájára felkerült egyebek között a black summer (fekete nyár) is, amely a 2019-2020-as ausztrál bozóttűzszezonra utal.

Hozzászólások

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban.

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

A névtelen jegyző szobra

A névtelen jegyző szobra

A kódexekben feljegyzett megnevezése szerint ő volt P. Mester, Bélának, Magyarország néhai királyának jegyzője.

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Az elmúlt időszakban a világ számos pontján okoztak komoly veszélyt a bozót- és erdőtüzek, úgy tűnik azonban, hogy a múltban bizonyos közösségek képesek voltak együtt élni a szezonálisan felélénkülő lángokkal.

Földfoglalók fenyegetik az amerikai kontinens legősibb városát

Földfoglalók fenyegetik az amerikai kontinens legősibb városát

A perui Caral az amerikai kontinens legkorábbi ismert városa, az 5 ezer éves lelőhely az utóbbi időkben komoly fenyegetésnek van kitéve.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket