Eszter, Eliza, Vanessza2024. május 24., péntek
Kultúra

Értékes leletek kerültek elő a Citadella megújítási munkálatai során

2020.11.25.NG
National Geographic Magyarország

A feltárás során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek - közölte a Várkapitányság az MTI-vel.

Citadella Budapesten
Forrás: Getty Images

 

A következő lépésben megkezdődik a Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében születik újjá 2021-ben.
Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak. Az erőd és környezetének megújítását Fodor Gergely kormánybiztos irányításával a Várkapitányság végzi – szerepel a közleményben.
A régészek megtalálták az 1815-ben József nádor kezdeményezésére készült, két tornyú egyetemi csillagvizsgálónak a falmaradványait. A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, de szerepét csak 50 évig tölthette be, 1870-ben lebontották.

„A mostani feltárások során a déli alapfalak részleteit megtaláltuk, a Csillagda keleti tornyának helyét pedig a mai napig jelzi a csillagászati meridián. Így most már pontosan megállapítható, hogy hol helyezkedett el egykor a csillagvizsgáló” – mondta el Fullár Zoltán, a Várkapitányság régészeti csoportvezetője.
A Csillagda alapjai mellett a régészek egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtak. A lelet pontos meghatározásába bevonták a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőit. Az Osztrák-Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük a mai kutatások szerint a most megtalált szerkezettel együtt kettő van Magyarországon.
Az 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül.
„A Citadellán megtalált, ritkaságnak számító ágyútalp csavarjai is épségben megmaradtak, így a lelet igen értékesnek számít. Az ágyútalp »testvére« ma is megtekinthető a Hadtörténeti Múzeum előtt az Anjou sétányon. Ők ketten voltak itt egykor a Citadellán, öröm, hogy most már mindkettő előkerült a föld alól” – fogalmazott Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.


A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtak. Ezek mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő.
A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak. A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében megszüntetik a sokáig elhanyagolt, lepusztult, méltatlan állapotokat, megújítják az erőd belső udvarát, rendbe hozzák a külső falakat, és Budapest egyik legszebb közparkját hozzák létre.
A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató állandó kiállítást valósítanak meg a Szabadság Bástyája címmel. A fejlesztések eredményeként létrejövő új zöldfelületek, korszerű közösségi terek, kényelmet szolgáló infrastruktúra lehetőséget adnak majd arra, hogy a látogatók hosszabb és tartalmasabb időt tölthessenek ezen az egyedi helyszínen, a főváros csúcsán.

Hozzászólások

Mamutcsontokat rejtett a borospince

Mamutcsontokat rejtett a borospince

A pince tulajdonosa eleinte azt hitte, fadarabokat talált.

Megpróbálnak felkutatni egy, a második világháborúban eltűnt pilótát

Megpróbálnak felkutatni egy, a második világháborúban eltűnt pilótát

A szakértők célja az, hogy a maradványokat visszajuttassák Amerikába.

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

A kutatók egy mára eltűnt folyóág nyomait észlelték.

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

A turistáskodás aranykorát éljük. Keresztül-kasul bejárható a Föld. Eközben sokfelé – például a Csehország keleti részén elterülő, történelmi régiónak minősülő Morvaországban, a Jemeni Köztársaságban, Indiában és Ukrajnában is – találhatunk olyan településeket, ahol különféle módon, más-más színekkel és eltérő mintákkal díszített házak kápráztatják el az odatévedő idegent. Az ilyen festéseknek gyakran komoly jelentőséget tulajdonítanak a helyiek, leginkább a hitviláguk szerint nekik ártani képes szellemekkel szembeni védelmet szolgálják. Szlovákia északnyugati részén található a festett házakkal teli település, Csicsmány (szlovákul Čičmany).

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

A Mont-Saint-Michel és a rajta magasodó épületek egészen elképesztő látványt nyújtanak.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket