Kiderült, mit ettek az egyik ősi civilizáció tagjai

Az Indus-völgyi civilizáció, azaz a Harappa-civilizáció az emberi történelem egyik legelső civilizációja volt.

Szakértők egy csoportja az Indus-völgyi civilizációhoz köthető edények lipidjeit vizsgálva arra jutott, hogy a térség korabeli lakói rengeteg állati eredetű táplálékot fogyasztottak – számol be a Phys.org. Az új elemzés segíthet jobban megérteni a civilizáció mindennapjait.
Dr. Akshyeta Suryanarayan, a francia CEPAM populáció- és migrációkutató intézet munkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint a lipidek viszonylag kevéssé roncsolódnak, és világszerte rengeteg régészeti edényben mutatták ki őket, Dél-Ázsiában azonban eddig kevéssé vizsgálták az anyagokat. Ez az első alkalom, amikor egyszerre több indusi lelethez köthető lipidmaradványt is elemeztek.
Az adatok alapján a térség egykori lakói rengeteg állati eredetű ételt, így disznó, bivaly-, juh- és kecskehúst, illetve tejtermékeket is fogyasztottak. Több meglepő eredmény is született, nem kérődző állatokhoz köthető lipideket például nagy arányban találtak, noha hasonló élőlények, így disznók csontjai csak kis számban kerültek elő a helyi lelőhelyekről. Bár a kérődzők maradványai már jóval gyakoribbak a régióban, arra eddig nem volt sok adat, hogy az Indus-völgyi civilizáció tagjai nagy mennyiségben fogyasztottak volna tejtermékeket. Suryanarayanék most találtak erre utaló bizonyítékokat, úgy tűnik azonban, hogy jelentős regionális különbségek voltak a tejtermékek használata terén.
Az eredmények azt is felfedték, hogy a vidéki és városi termékek, illetve alapanyagok eltértek egymástól, az élelem feldolgozásának szokásai viszont mindenhol hasonlóak voltak. Az adatok alapján Északnyugat-India területén a kulturális és klimatikus átalakulás ellenére is hosszú ideig fennmaradtak a főzési hagyományok.