Szilveszteri és újévi hagyományok

Az újév ünnepe a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápa döntésével rögzült január elsejére.

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában.

Az óévtől szinte mindenütt zajosan búcsúznak: a lárma, kolompolás mai megfelelője a trombitálás és az ilyenkor is szokásos tűzijáték.
Egyes vidékeken szerencsepénzt tesznek az emberek a tárcájukba, másutt szerencsepogácsát sütnek, amelyben pénz lapulhat. Utóbbinál fontos volt, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.

A hagymakalendáriumot főleg vidéken használták: 12 gerezd fokhagymába sót tettek, és amelyik gerezd reggelre nedves lett, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó esett.

Az ólomöntés az egyik legismertebb szokás: a felmelegített anyagot hideg vízbe öntik és megnézik, milyen alakot vesz fel. A gombócfőzés főleg lányos házaknál volt szórakoztató szertartás: a gombócokat úgy főzték ki, hogy kis papírszeletekre férfineveket írtak és azokat a gombócokba rejtették. Amelyiket először dobta fel a víz, az abban olvasható lehetett a lány jövendő férjének a neve.

A malac farkának meghúzása azért jött szokásba, mert a malac előre túrja a földet és helyet csinál a szerencsének. A lencsefőzés azért népszerű – mint minden szemes étel fogyasztása – mert a sok pénzre, a szerencsére utalhat. Baromfifélét nem szabad enni, mert elkaparhatja a szerencsét.

A hiedelem szerint az év utolsó napján tilos levinni a szemetet, nem szabad teregetni, orvost hívni, orvoshoz menni. Akinek szilveszterkor fáj a foga, valamit halogat – amit már nem szabadna tovább görgetni az új évben.

Az új év első napja
Amilyen január elseje, olyan lesz az egész esztendő is – hitték eleink, ami manapság a sokféle fogadalomban ölt testet. Ezt nagyon sokan komolyan gondolják, míg a varázslások, babonák inkább csak érdekességként maradtak fönn.

Kiadni nem volt szabad semmit a házból (például kölcsön adni, elajándékozni), mert akkor az év során minden kimegy onnan. Még a legveszekedősebb házastársak is igyekeznek békében maradni egymással, nehogy viszálykodással teljen az egész év.

A néprajzi és kultúrtörténeti munkák alapján kéményseprővel találkozni eleinte szerencsétlenséget jelentett, de idővel ez az előjel megfordult – olvasható a Kéményseprőipar történetében. Ez úgy történhetett, hogy általában az európai, így a magyar kultúrkörben is, máig elevenen él az újévi köszöntés szokása. Hagyományosan az ekkor elmondott jókívánság az egész évre kedvezően hat. Minden bizonnyal kezdetben adománygyűjtő célzattal kapcsolódtak be a kéményseprők az év végi szerencsejárásba és az újévi köszöntés gyakorlatába. A ránk maradt tárgyi emlékek tanúsága szerint a 19. század eleje óta a jókívánság mellé már ajándékot is vittek, képes-verses köszöntőket, később falinaptárakat, majd kalendáriumot, amelyek mind a jámbor lelkű, derék és önzetlen kéményseprőkről szóltak. Ezzel sikerült a róluk alkotott kedvezőtlen képet gyökeresen megváltoztatniuk.