Rituális fürdőre bukkantak Júdás árulásának helyén
A szakértők úgy vélik, hogy a maradvány Jézus Krisztus korából származik.
Egy ókori rituális fürdőt, egy úgynevezett mikvét találtak a Getszemáni-kertnél – számol be a Live Science. A Biblia szerint Júdás itt árulta el Jézust: egy csókkal fedte fel a római katonák előtt, hogy ki a vezetőjük.
Az Izraeli Régészeti Hatóság és a Studium Biblicum Franciscanum csapata szerint a fürdő az egyetlen maradvány a helyszínen, amely bizonyíthatóan Jézus korához köthető. Re’em régész úgy véli, a mikve, illetve a hozzá tartozó épületek arról árulkodnak, hogy 2 ezer éve egy mezőgazdasági létesítmény állt a környéken, ahol talán bort vagy olajat készítettek.
A szakértők egy 1500 éves templom maradványait is megtalálták, ezt a bizánci korban építhették, de az iszlám megszállás alatt is tovább használhatták. Az épületet finoman faragott, görög feliratú kövekből emelték.
A Getszemáni-kert a Bibliában betöltött szerepe miatt máig fontos a keresztény világban, a terület népszerű zarándokhely. A régészek célja az, hogy a feltárást és helyreállítást követően az ide látogatók előtt is megnyissák a maradványokat.