Földfoglalók fenyegetik az amerikai kontinens legősibb városát

A perui Caral az amerikai kontinens legkorábbi ismert városa, az 5 ezer éves lelőhely az utóbbi időkben komoly fenyegetésnek van kitéve.

Földfoglalók szállták meg Caralt, akik még a város felfedezőjét, Ruth Shadyt is halálosan megfenyegették – számol be az AFP-re hivatkozva a Phys.org. A régészek szerint a problémák márciusban kezdődtek, a támadók nemcsak megszállták a környéket, hanem károkat is okoztak. Az államhoz tartozó területen növényeket ültettek, kunyhókat állítottak fel, és munkagépekkel dolgoznak, ami komoly veszélyt jelenthet az ősi maradványokra.
Caral Limától, a fővárostól 182 kilométerre északra fekszik. Az időszámítás előtt 3000 körül kialakult város az amerikai civilizáció első központja volt, amely az egyiptomi fáraókkal és mezopotámiai városállamokkal egy időben létezett. A térség lakói olyan épületeket emeltek, amelyek képesek voltak fennmaradni a geológiai szempontból igen aktív régióban. A kutatók úgy gondolják, hogy a hely civilizáció rendkívül békés volt, fegyvereket nem használt és falakat sem épített.
A márciusi járványügyi korlátozások idején a 66 hektáros lelőhelyet csak kevés rendőr vigyázta, egy család pedig ezt használta ki, 10 hektárnyi területet szállva meg. A földfoglalók nem hajlandóak elhagyni a világörökségi helyszínnek számító lelőhelyet, a régészeket több alkalommal komolyan megfenyegették.
Shady a feltárások 1996-os megkezdése óta vezeti a helyi ásatásokat. A 74 éves szakértő szerint a támadás háttérben illegális földárusok állhatnak, akik elfoglalják a védett vagy állami területeket, majd értékesítik azokat. A földfoglalók még Caral ügyvédjét is felhívták, és azt mondták neki, Shadyval együtt fogják eltemetni.
A kutató jelenleg védelem alatt él Limában. Erőfeszítéseiért január kozepén érdemrendet kapott a kormánytól.