Ősi templomra bukkantak Egyiptomban

Az épület a Ptolemaida-dinasztia korából maradt fenn, és egy erődítményben található.

Az Egyiptomi Turisztikai és Régészeti Minisztérium szakértői egy ókori római erődítménynél folytattak ásatást, és egy, a Ptolemaida-dinasztia periódusára datálható templomot találtak – számol be a Live Science. Emellett a dél-egyiptomi Asszuán területén fekvő sihai erőd korai kopt templomát is megvizsgálták. A Ptolemaidák Nagy Sándor halálát követően, időszámítás előtt 323-ban szerezték meg a hatalmat, a dinasztia egészen időszámítás előtt 30-ig uralta Egyiptomot.
A helyszínen találtak egy befejezetlen, homokkőből kialakított panelt, melyet egy római császár portréja díszít. A figura egy ismeretlen istenség oltára mellett áll, a kutatók úgy vélik, hogy a faragott lapot a templom bejárata felett helyezték el. Mosztafa Vaziri, a minisztérium főtitkára szerint a Ptolemaida-dinasztia korából származó templomhoz négy, pálmákkal díszített homokkőtömb tartozott. Az épületen belül helyi kézírásos, hieratikus írásos szöveget azonosítottak, amely egy görög uralkodóról szól. Emellett ovális formában (kartusban) elhelyezett hieroglifákat is feltártak, ezek a Ptolemaidákat mutatják be.
A kutatók a lelőhely kopt templomát is alapos vizsgálat alá vették – a mai koptok felmenői már az ókorban is Egyiptom területén éltek. A csapat szerint az épület boltozatát vörös téglából emelték, a templomot körbevevő, sártéglából kialakított fal pedig a vártnál szélesebb, mintegy 2,1 méteres volt.
A szakértők régóta tudnak az asszuáni lelőhelyről. Hermann Junker német régész 1920 és 1922 között folytatott ásatást a helyszínen, igaz, a tervezett feltárást nem tudta befejezni.