Edények árulkodnak a maják tudatmódosító szokásairól

A kutatók egy ideje tudják, hogy a maják fogyasztottak dohányt, most azonban más növény nyomait is sikerült kimutatni a civilizációhoz köthető leletekben.

A Washingtoni Állami Egyetem kutatói az aromás mexikói bársonyvirág (Tagetes lucida – ez nem azonos a nálunk dísznövényként ültetett bársonyvirággal, de annak egy rokon faja) maradványait észlelték azokban a mintákban, melyeket 14 miniatűr maja agyagedényből gyűjtöttek be – számol be a Phys.org. A leletek nagyjából ezer éve vártak a felfedezésre a Yucatán-félszigeten. Mario Zimmermann, a csapat vezetője szerint a tárgyakban két dohányfaj nyomait is felfedezték, a bársonyvirág a dohány kellemetlen ízét enyhítette. E virágfajt ma is alkalmazzák az őslakosok, gyógynövényként.
Az eredményekről beszámoló tanulmány segíthet jobban megérteni a maják tudatmódosító szokásait. Zimmermann kiemelte, eddig is tudták, hogy Amerikában gyakran fogyasztottak dohányt, egyéb növényekről azonban viszonylag kevés az adat, a mostani az első alkalom, hogy más növényi összetevőket is kimutattak. A szakértők egy olyan, anyagcsere-termékek elemzésén alapuló módszerrel vizsgálták a mintákat, melyeket kifejezetten régészeti leletekre fejlesztettek ki. Korábban csak egészen kevés vegyület nyomát tudták hasonló analízisekkel bizonyítani.
Zimmermann 2012-ben a Mexikói Antropológiai és Történeti Intézet csapatával részt vett két ceremoniális edény feltárásában Mérida közelében. A kutató kollégáival a sűrű erdőn vágott át olyan épületmaradványok után kutatva, ahol a társadalom fontos emberei, például sámánok mozoghattak. Az expedíció során sikerült érintetlen tárolókra bukkanniuk, ami kivételesnek számít, Zimmermann pedig úgy döntött, átfogó elemzés alá kell vetni a különleges leleteket.
A szakértő és kollégái jelenleg is tárgyalnak több mexikói intézménnyel, hogy elemezhessék a gyűjteményükhöz tartozó tárgyakat. A csapat szerint a hasonló vizsgálatok segíthetnek jobban megismerni, hogy a maják milyen tudatmódosítókat használtak, illetve miként alkalmazták azokat.