Land Rover Defender 90: kompakt társ a kalandozásban

Az új Land Rover Defender a márkát megteremtő legendás terepjáró modern reinkarnációja. A 2020-ban teljességgel megújult típus kisebbik, háromajtós modellje, a Defender 90 sem köt kompromisszumot: intelligens, kalandra termett, praktikus és biztonságos az egész család számára.

A Land Rover márkát 1948-ban megteremtő, több mint 70 éve gyártott Defender olyannyira a brit autógyártás legendájává nőtte ki magát, hogy II. Erzsébet királynő mintegy 30 példány büszke tulajdonosa volt, és a legtöbbször ebben a típusban láthatták életútja során.

„Bármilyen terepen, minden körülmények között megállja a helyét” – talán ez lenne az a mondat, amit a Defender tulajdonosoktól a legtöbbször hallanánk, ha arra kérnénk őket, mutassák be az autójukat. A 2020-ban teljességgel megújított, a tesztek során a Föld legtávolabbi zugaiban is sikerrel bizonyított új Defender ugyanezt a hagyományt folytatja: erős, magabiztos, kifinomult és semmivel össze nem téveszthető. A frissen piacra került, rövid tengelytávú, háromajtós modellváltozat, a Defender 90 nemcsak közúton és terepen viselkedik lenyűgözően, de a legfejlettebb technikai újításokkal felvértezve egyedülálló élményt és kényelmet is nyújt vezetőjének és utasainak.

Az új Defender legalább annyira előremutató technológiailag, mint amennyire strapabíró. A mild hibrid technológiával felszerelt, nagyteljesítményű Ingenium benzin- és dízelmotorok széles kínálatával választható Defender 90 akár hatszemélyes kivitelben is elérhető. A Land Rover új, Pivi Pro információs és szórakoztató rendszere intuitív és felhasználóbarát, így a gyakran használt feladatok elvégzéséhez csak minimális felhasználói közreműködést igényel. Az egyénileg konfigurálható Terrain Response 2 rendszer lehetővé teszi a vezetők számára, hogy az érintőképernyőn keresztül finomhangolják a jármű minden részletét annak aktuális környezetéhez, ezzel a legtöbbet kihozva az autó rendkívüli terepképességeiből.

Az utasokat tágas belső tér várja, noha a karosszériája nem hosszabb, mint egy átlagos alsó-középkategóriás családi személyautóé. A Defender 90 kiváló manőverezhetőségének kulcsa a szűk, 11,3 méteres sugarú fordulókör. A szabadon választható 170 különféle kiegészítő – többek között távirányítós elektromos csörlő, tetőtéri sátor és felfújható vízálló napellenzők, hagyományosabb vonóhorog-rendszerek és tetőcsomagtartók – miatt szinte esélytelen, hogy két azonos Defenderrel találkozzunk az utakon.

A Land Rover márkát hét évtizede jellemző innováció a 21. századi igényeknek megfelelően értelmezi újra a kalandozás fogalmát, miközben képességeinek forradalmi sokrétűsége, az innovatív technológiai újítások és felhasználóbarát szolgáltatások széles köre különböztetik meg a Defender 90-t a mezőnytől.
https://www.landrover.hu/vehicles-defender
Promóció