Egyenlőtlenséget tükröznek a középkori csontmaradványok
Cambridge középkori temetőinek vizsgálatából derült ki a korabeli társadalmi egyenlőtlenség, a csontokba írt történelem sanyarú viszonyokról vallott.
Cambridge történelmi városközpontjának 3 temetőjéből összesen 314, a 10-14. század közt élt ember csontmaradványait vizsgálta meg a Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja. Olyan nyomokat kerestek a csontvázakon, amelyek az életkörülményekre utalnak, az ún. csontozati trauma tükrözi azt, hogy mennyire volt kemény élete az egykori lakosnak.
A három temető teljes társadalmi rétegeket fogott át: egyik a hétköznapi, dolgozó emberek plébánia-temetője, a második egy fogyatékosokat és szegényeket ellátó jótékonysági intézmény („kórház”) temetője, a harmadik pedig egy rendházé volt, ahol az egyházi személyek mellett a gazdag támogatókat is elhantolták.
A kutatók minden egyes, az elhunytak életében keletkezett csonttörést, repedést részletesen katalogizáltak, ezzel felmérték azokat a munka, baleset vagy erőszakos cselekmények okozta traumákat, amelyeket az emberek elszenvedtek. Röntgenvizsgálatok alapján a dolgozó emberek 44 százalékának volt valamilyen csontsérülése, míg a rendházi temető gazdagabb embereiből csak 32 százaléknak. A „kórház” temetőjében csak 27 százalékot tett ki ez az arány. Sokkal gyakoribbak voltak a törések a férfiak csontjain (40%), mint a nőkén (27%).
Volt néhány kimondottan érdekes eset is, az egyházi temető egyik szerzetes halottja pontosan úgy nézett ki, mint ma egy cserbenhagyásos gázolás áldozata, de olyan csontokat is találtak, amelyek erőszakkal telt életről vallanak. Az eredmények az American Journal of Physical Anthropology hasábjain jelentek meg.
„A Cambridge-hez hasonló városok különböző temetőiben nyugvók csontozati traumáinak vizsgálatával és összehasonlításával képet kaphatunk a hétköznapi élet veszélyeiről a középkori társadalom eltérő köreiből” – mondta Jenna Dittmar, a kutatás vezetője. „Ezek voltak az emberek, akik a napjaikat hosszú órákon át kemény kétkezi munkával töltötték. A városlakók különböző foglalkozásokat és mesterségeket űztek, mint a kőműves, kovács, vagy egyszerű munkások voltak. A városon kívül pedig sokan látástól vakulásig tartó kíméletlen fizikai munkát végeztek a mezőkön, vagy a jószágot látták el.
Cambridge egyetemét csak 1209-ben alapították, de a város alapvetően egy egészen provinciális kis porfészek volt, a 13. század közepén csupán 3000-4000 lakóval, akik kézművesek, mezőgazdasági kisegítők és kereskedők voltak. Bár a szegény, dolgozó réteg tagjainak vállán volt a nehéz fizikai munka terhe, a helyzet minden társadalmi réteg számára nehéz volt a középkorban, a legsúlyosabb sérüléseket egy szerzetes maradványain találták. Dittmar elmondta, hogy a barát mindkét combcsontjának közepe eltört, pedig ez a testünk legnagyobb csontja. „Bármi is okozhatta a törésüket, hatalmas trauma lehetett, valószínűleg a szerzetes halálához is hozzájárult.” Hozzátette, hogy a mai orvosok számára egyértelmű volna egy ilyen esetnél, hogy elgázolták az illetőt, ez pontosan az a magasság, ahol az autók sérülést okoznak. Elképzelhető, hogy a barát halálát is egy olyan baleset okozta, amelyben egy ló megijedt és megugrott, elrántva a kocsiját, amely elüthette a barátot. Egy másik szerzetes olyan töréseket hordozott, amelyek védekezés során szoktak keletkezni, a karja tört el, és a fején is ütésnyomok találhatóak. Hasonló, erőszakos nyomokat a halottak 4 százaléka viselt, nők és férfiak egyaránt, minden társadalmi csoportból.
Egy idősebb nő, akit a plébánia temetőjében találtak, egész életen át tartó erőszak nyomait hordozta, rengeteg törésnyom volt a bordáin, de a gerincén, az állkapcsán és a lábfején is akadt bőven, ezek mind összeforrtak, még életében. „Fura lett volna, ha például elesés okozta volna ezeket a traumákat, ma a nők állkapocstöréseinek elsöprő többsége partnerkapcsolaton belüli erőszak révén keletkezik” – tette hozzá Dittmar. A plébánia temetőjében, vagyis a legszegényebbek közt volt a legtöbb olyan törés, amelyet feltehetően baleset okozhatott. „Akkoriban a férfiak dolgoztak a földeken nehéz ekéket húzó lovakkal vagy ökrökkel, de a városban is, kőtömbökkel, farönkökkel. Az itt eltemetett nők szintén kemény fizikai munkát végeztek, talán az állatok körül, de a házimunka mellett a mezőgazdaságban is besegítettek aratáskor” – tette hozzá Dittmar.
A „kórház” a rászorulókat élelemmel és lelki támasszal látta el, és az itteni temetőben volt a legkevesebb a törés, de a munkaképtelenséget okozó krónikus betegségek, mint pl. tuberkulózis sok csontmaradványon megmutatkoztak. A legtöbb elhunyt beteg vagy sérült „bentlakó” volt, de a mai idősotthonokhoz hasonlóan éltek itt néhányan, akik befizettek az itteni ellátásra.
Az élet a középkori Cambridge területén minden társadalmi osztály számára kemény volt, minden rétegnek kijutott a csontozati traumákból, ám a legnagyobb terhet a dolgozó réteg viselte. Az egyenlőtlenségeket pedig ki lehet olvasni a csontokból.