Benyovszky Móric madagaszkári kalandjai

1741 szeptemberében a Nyitra megyei Verbón született Benyovszky Móric, a 18. század híres kalandora. Miután a vagyonos családban felnőtt fiú apja halála után elvesztette a családi örökséget jelentő birtokot, Lengyelországba utazott, és aktív részese lett az oroszok elleni felkelésnek, ezután pedig utazások sorozata következett.

Benyovszky Móric (1741-1786).

Forrás: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images

Kalandjait ő maga írta meg francia nyelvű visszaemlékezéseiben, ám ezt a fordulatos élettörténet több részletével vitatkoznak a történészek. Az iratok mégis híressé tették az utazót, és lejegyzett emlékei már a 18. században angol és német nyelven nyomtatásban megjelentek. Az életrajzot magyarul Jókai Mór írta Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai címmel.

Ezekből az írásokból tudjuk meg, hogy a magyar nemes 1774. február 14-én kötött ki Madagaszkár szigetén, hogy a francia király megbízásából a szomszédos Isle de France (ma Mauritius) mellett itt is telepet létesítsen, és bekapcsolja azt a Francia Királyság kereskedelmébe. Ám Mauritius kormányzója a kezdeti támogató ígéretekkel ellentétben inkább akadályokat állított Benyovszky építkező tevékenysége elé. A gróf első fontos lépésként a szigeten élő törzsekkel baráti, támogatói kapcsolatot igyekezett kiépíteni. Eleinte úgy tűnt ez sikerült neki:
„A tolmácsom alig végezte el a beszédét, midőn valamennyien örömkiáltásokban törtek ki, és azt mondták, hogy nem kétkedhetnek a király jó szándékaiban, miután más országok helyett éppen hozzájuk küldött hajókat és csapatokat, amelyek őket ellenségeik ellenében támogatni fogják. Kijelentették, hogy ezentúl elismerik őt barátjukul, és hajlandók nekem átengedni a területet, amelyen a telepem alapítását megkezdtem, ha eskü alatt kötelezem magamat, hogy nem építek erődöket. Ami az ország belsejében általam kívánt területet illeti, azt mondták, hogy ezt a dolgot fontolóra fogják venni, de esküt kívántak annak elismerésül, hogy semmi jogom sincs felettük, hanem csupán az egyszerű jóbarát címére fogok szorítkozni, és ily minőségben fogom őket támogatni ellenségeikkel szemben.”

Telepét az Antongil-öbölben építette fel, és a király után Louisbourgnak (ma Maroantsetra) nevezte el, ez lett a sziget fővárosa. Visszaemlékezéseiben beszámolt arról, hogy csatornát és utakat épített, „egészség mezeje” néven kórházat hozott létre, bár ezt azóta már sokan vitatták. A sziget belsejébe vezetett expedíciókból sok kiaknázni való lehetőséget fedezett fel:
„…a legszebb és folyóktól átszelt síkságokban bővelkedett, és csupán a telepítvényesek hiányoztak ahhoz, hogy a legnagyobb hasznot lehessen belőlük húzni. Cukornád, gyapot, indigó, kávébab, dohány és minden egyéb termény bőven tenyészett itt” – fogalmazta meg Benyovszky emlékiratában mezőgazdasági terveit. Ám arról is vallott, hogy mindezt a király alattvalójaként szerette volna megvalósítani.

A törzsek gyakran ellentétbe kerültek egymással, egyes csoportok Benyovszkyval is szembefordultak. A gróf mégis törekedett ügyes diplomáciával jó kapcsolatokat kialakítani. Gyakran ajándékozott élelmet az őslakosságnak, valamint fellépett a kegyetlen helyi szokás ellen, miszerint a szerencsétlen napon vagy tesi fogyatékosággal született újszülötteket feláldozták. A védelmező eskütételre így emlékezett vissza:
„…több tartományból nők jelentek meg, akik értesülvén a feleségem megérkezéséről, meg akartak esküdni az ő jelenlétében, hogy többé egyetlen gyermeket se fognak feláldozni a divatozott bűnös szokásnak; ezenkívül megállapíttatott, hogy mindazok, akik esküjöket megszegnék, ki fognak utasíttatni az országból, ama gyermekek pedig, akik oly testi fogyatkozással születnek, amely miatt azelőtt megölték volna, ezentúl a telepre fognak szállíttatni, és ott a mi költségünkön felneveltetni, anélkül, hogy a szülőknek joguk volna őket visszakövetelni.”

Benyovszky szerencséjében nagy fordulatot jelentett, amikor a szambarive törzs legfőbb törzsfőnökének kiáltotta ki. Ezt Zsuzsanna nevű szerecsennőjének köszönhette, aki elterjesztette, hogy álmában megjelent a törzs néhai vezetője, Ramini Laziron. Megkérte őt, hogy fedje fel a titkot: Benyovszky Móric az örököse. „Zsuzsanna társnője, a Ramini Larizon rohandrian ampanszakabé (legfőbb törzsfőnök – szerk.) leánya szintén foglyul ejtetvén, eladatott az idegeneknek, és bizonyos adatokkal bír aziránt, hogy én az ő fia vagyok” – írta a gróf visszaemlékezésében.

Benyovszky visszatér Európába, hogy madagaszkári terveihez anyagi támogatást szerezzen. Először a francia királyhoz fordult, majd II. Józseftől kért segítséget, de ő is visszautasította. Ám nem adta fel, következő útja Amerikába vezetett, ahol sikerült kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat kiépítenie. 1786-ban hazatérve újdonsült hazájába hősként fogadták. Az ünneplés nem tarthatott sokáig, francia csapatok támadták meg a szigetet. Gróf Benyovszky Móric a harcokban 1786. május 23-án életét vesztette, így nem lett a madagaszkári modern, szervezett állam megalapítója, ahogy ő azt megálmodta.

Írta: Ádám Eszter