Szép magyar várak – Simontornya, a tolnai erődítmény

Az 1200-as évek végén, az eredetileg mocsaras-vizes terület egy szigetére építtette a Döröcske nembeli Salamon fia Simon alországbíró azt a tornyot, amiről a városka is kapta a nevét. A torony hamarosan várrá bővült, ám az építtető fiú örökös nélkül halt meg, így a vár királyi kézre szállt. A z erődítmény egyik leghíresebb ura Ozorai Pipó volt, akinek a halálát követően a Garaiaké lett a vár, ők jelentősen átépítették, körkörös védmű és született a vár körül. Később Mátyásra, majd a halálát követően Beatrixre szállt a vár. Gergelylaki Buzlay Mózes átalakította, várkápolna is épült az ő irányítása idején. A török több sikertelen kísérlet után 1545-ben tudta bevenni a várat, 1686-ban foglalták vissza, később a Styrum-Limburg családé lett, majd a Rákóczi-szabadságharc idején igen fontos kuruc támaszpont létesült itt. A szabadságharc után birtokosa uradalmi magtárrá alakította, később se nyerte már vissza egykori fényét. 1930-ban a zirci apátságé lett, majd bőrgyár, és szükséglakások létesültek benne. 1964-74 közt fogtak a felújításába, ma múzeumként üzemel.

