Több száz éve lezárt üzenetet olvastak el
A szakértők úgy tudtak belesni a lezárt üzenetbe, hogy fel sem kellett nyitniuk azt.
Szakértők egy csoportja egy, a fogászatok számára létrehozott röntgenes képalkotó segítségével elsőként olvashatott el egy reneszánsz kori európai levelet – számol be a Phys.org. A technikával képesek voltak virtuálisan, a pergamen sérülése nélkül felbontani a 17. századi üzenetet.
A levél írói levélzárral csukták le a pergament, a korszakban népszerű eljárás lényege az, hogy gyakorlatilag magából a levélből hozzák létre a borítékot. Egészen mostanáig a hasonló forrásokat csak felnyitással lehetett megismerni.
Graham Davis, az új eljárást kidolgozó Queen Mary University of London munkatársa szerint képalkotójukat alapvetően a fogban lévő ásványok észlelésére alkották meg, a rendkívüli érzékenység azonban bizonyos pergameneken használt tinták vizsgálatára is alkalmassá teszi az eljárást. A csapat tagjai a felvételekből utóbb számítógépes algoritmusok segítségével rakták össze magát az üzenetet.
A levél 1697. július 31-re datálható, és Jacques Sennacques írta unokatestvérének, Pierre Le Pers-nek – utóbbi egy hágai kereskedő volt. Az üzenetben a szerző egy hiteles másolatot kért a Daniel Le Pers halálát igazoló dokumentumról. A kutatók szerint a levél sokat elárul a korabeliek mindennapjairól, eljárásukkal pedig más forrásokat is elemezhetnek a későbbiekben.