Gyula, Baldvin, Sába, Nara2021. április 12., hétfő
Kultúra

Befolyásos nők uralhatták az ókori államot

2021.03.12.NG
National Geographic Magyarország

El Argar 4 ezer éves bronzkori állama a mai Spanyolország területén húzódott.

Forrás: Grup ASOME-UAB

 

Egy friss tanulmány alapján a nőknek komoly hatalma lehetett El Argarban – számol be a Phys.org. A kultúra időszámítás előtt 2200 és 1550 között virágzott, története utolsó két évszázadára pedig a Nyugat-Mediterráneum első államszervezetévé fejlődött.

Vicente Lull, a Barcelonai Autonóm Egyetem munkatársa és kollégái egy fejedelmi sír leleteit vizsgálták, amelyet 2014-ben tártak fel La Almoloyánál, a civilizáció központjában. A nyughelyben két személy, egy nő és egy férfi maradványait azonosították, a sír számos tárgyat tartalmazott. A férfi 35-40, a nő pedig 25-30 éves korában halhatott meg, a genetikai vizsgálatok alapján egy időben, az időszámítás előtti 17. században hunytak el. A nő veleszületett rendellenességektől és tüdőfertőzéstől szenvedett, a férfin pedig az erős fizikai megterhelés, talán a gyakori lovaglás nyomai láthatóak. A közelben egyébként lányuk sírját is felfedezték.

A holttestek mellett értékes leletek, köztük egy ezüsttel díszített tárgyegyüttes, így egy fejdísz került elő – a sírmellékek elképesztő gazdagságról árulkodnak. Úgy tűnik, a tárgyak többnyire a nőhöz tartoztak. A szakértők a La Almoloya-i fejdíszt négy másik El Argar-i diadémmel vetették össze, ezeket a 19. század során találták meg. Bár a fejdíszek sokban hasonlítottak, úgy tűnik, mind egyedi módon készültek.

A kutatók szerint a különleges, szimbolikus jelentésű tárgyakkal a nők emblematikus személyét emelték ki. Feltételezhető, hogy az illetők az uralkodóréteg fontos tagjai voltak. Mivel az előkelő férfiakat jellemzően szerényebb módon, karddal és tőrrel temették el, gyanítható, hogy a nők hatalmi szerepe jelentősebb volt. A férfiaknak talán végrehajtói feladatuk volt, míg a nők a kormányzással foglalkozhattak.

Érdekes módon a sírban talált három közepes méretű ezüstspirál egyenként 8,44 grammos, az érték megközelíti a mezopotámiai sékel 8,33 grammos tömegét. Lehetséges, hogy a háttérben a keleti egységesítéssel párhuzamos standard állt, persze az sem kizárható, hogy véletlenszerű a kapcsolat.

Hozzászólások

Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

A kőbe vésett bronzkori ábra a mai Franciaország egyik régióját mutathatja be.

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

A szkítákról Hérodotosz óta él a kép, mely szerint mozgékony, nomád népcsoportot alkottak.

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

A megváltozott tudatállapotot szándékosan idézhették elő, hogy segítse a különleges rajzok létrehozását.

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Az ingyenes platformon megnézhetjük, hogy hogyan nézett ki Baalbek időszámítás szerint 215-ben.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket