Őskori mészárlás emlékére bukkantak

Úgy tűnik, a gyilkosok nem válogattak: nőkkel és férfiakkal, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt végeztek.

Nagyjából 6200 évvel ezelőtt 41 embert öltek meg a mai Horvátország területén, maradványaikat pedig egyetlen tömegsírba helyezték. Egy új tanulmány alapján az áldozatokat saját közösségük tagjai gyilkolhatták meg – számol be a Live Science.
Az elhunytak életkora 2 és 50 között ingadozik, a halottak mintegy fele gyermek. Több koponyán olyan sérülések láthatóak, amelyek hátulról érkező ütésektől származnak. Mario Novak, a Zágrábi Antropológiai Kutatóközpont munkatársa és kollégái vizsgálatuk során azt is megállapították, hogy az áldozatok karjaikon nem találni védekezéstől eredeztethető sebesüléseket.
A genetikai analízis alapján az elhunytak mintegy 70 százaléka nem állt közelebbi rokonságban a többiekkel, ugyanakkor mind egy népcsoporthoz tartoztak. Elképzelhető, hogy a mészárlás hátterében egy hirtelen népességrobbanás vagy klímaváltozás állt, ami miatt komoly küzdelem kezdődhetett a forrásokért.
A lelőhelyet 2007-ben fedezte fel egy férfi Potočaninál. A közelben épp a Zágrábi Egyetem régészei folytattak ásatást, Novak szerint a szakemberek így az észlelés napján meg is tudták kezdeni a tömegsír feltárását. A verem nagyjából 2 méter átmérőjű és 1 méter mély volt, és legalább 41 holttestet temettek el benne.
A régészek először azt hitték, a második világháború vagy a horvátországi háború áldozataira bukkantak, a nyughelyben talált tárgyak, köztük agyagtöredékek árulkodóak voltak. A szénizotópos elemzés, illetve az edények vizsgálata aztán felfedte, hogy a maradványok időszámítás előtt 4200 körülről származnak.
Novakék most 38 személy genetikáját, illetve csontjait mérték fel. A sérülések egyértelműen mészárlásra utalnak. A felnőttek és a gyermekek, valamint a nők és a férfiak aránya közel azonos, a védekezés hiánya pedig arról árulkodik, hogy az áldozatokat lefogták, esetleg megkötözték. Mivel az elhunytak többsége között nem volt rokoni kapcsolat, feltételezhető, hogy az áldozatokat véletlenszerűen választották ki.