Ősi kutyacsont árulkodik Amerika első lakóiról

1998-ban a kutatók tudtukon kívül különleges leletre bukkantak egy Alaszka közelében fekvő barlangban: a kontinenst legkorábbi ismert kutyájának csonttöredékére.

Flavio Augusto da Silva Coelho, a Buffalói Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban átfogó elemzés alá vetették a maradványt – számol be a Science Magazine. A csapat úgy véli, hogy a lelet megerősíti azt az elméletet, mely szerint Amerika első lakóival kutyák is érkeztek, az emberek és állataik pedig együtt vándoroltak a kontinens nyugati partjain.
A szakértők sokáig úgy vélték, hogy az első emberek 12 ezer éve érkeztek meg a földrészre, amikor az észak-amerikai jég olvadásával egy földhíd nyílt Szibéria és Alaszka között. Az elmúlt években azonban egyre több bizonyíték került elő, melyek azt sugallják: már jóval előbb, legalább 16 ezer elérték a kontinenst, a földhíd helyett pedig szigetek között, csónakokkal juthattak el a területre.
Az új tanulmány utóbbi hipotézist igazolja. A kutatók először azt hitték, egy medvétől származik az alaszkai Vrangell-szigeten feltárt csont, utóbb, a DNS-vizsgálat azonban felfedte, hogy egy kutya maradványára bukkantak. (Az alaszkai Vrangell-sziget nem keverendő össze az Oroszországtól északkeletre fekvő, azonos nevű szigettel.)

A szakértők szerint a kölyök csonttöredéke nagyjából 10 200 éves, vagyis a legkorábbi kutyamaradvány, amelyet Amerikában valaha találtak. A genetikai vizsgálatból az is kiderült, hogy az egyed közel állt az első ismert háziasított ebekhez, amelyek mintegy 23 ezer éve éltek Szibéria területén. A csapat becslése alapján a kutyák két ága megközelítőleg 16 700 éve vált el egymástól, a genetikai bizonyíték tehát arról árulkodik, hogy az emberek kutyáikkal már jóval a gleccserek olvadása előtt megjelentek a térségben.
A friss tanulmány igazolja, hogy a kutyákhoz köthető leletek sokat elárulnak az ősi emberek vándorlásáról.