A nőnevelés egyik bátor és harcos úttörője

Elszegényedett nemesi családban látta meg a napvilágot. Korán megözvegyült anyja nagy gondot fordított neveltetésére, zenélni és énekelni is tanította. 1836-tól néhány évig a máramarosszigeti jótékonysági egyesület által szervezett műkedvelő színtársulat tagja volt. 1842-ben családi kapcsolatai révén Pozsonyba került, ahol az ott zajló országgyűlés karzatán töltötte ideje nagy részét, élénk figyelemmel követve a különböző politikai csatározásokat.

1846-ban Pesten telepedett le és a Teleki Blanka grófnő vezetése alatt álló magyar tannyelvű leánynevelő intézetben kezdett tanítani. Ez volt az első olyan leányiskola, ahol a tantárgyak oktatásában megvalósították a szaktanári rendszert: a történelem és az irodalom tanára Vasvári Pál, a természetrajzé Hanák János volt, a növendékek közvetlen felügyeletét Leövey Klára látta el, a nevelőmunkát pedig maga Teleki Blanka irányította.

Az 1848-as forradalmat Telekivel együtt lelkesen üdvözölte, és tevékeny részt vállalt a szabadságharc idején az eseményekben. 1849 elején az osztrák csapatok közeledtére az iskolát bezárták, Leövey és Teleki követték a kormányt Debrecenbe, ahol sebesülteket ápoltak, és részt vettek a szabadcsapatok felszerelésének összegyűjtésében. A világosi fegyverletétel után Pestre utaztak, folytatták segítő tevékenységüket, pénzzel támogatták a menekülő honvédeket és a többi üldözöttet. Az osztrák hatóságok emiatt 1851-ben letartóztatták és haditörvényszék elé állították a két nőt. A vizsgálat két éven keresztül tartott, Leövey és Teleki addig a pesti Újépületben raboskodott. 1853 júniusában végül a lányok forradalmi nevelése, a forradalomban való részvétel, lázító tartalmú könyvek terjesztése, valamint a honvédek támogatásának vádjával Telekit tíz, Leöveyt pedig öt év várfogságra ítélték, amelyet a hírhedt kufsteini várbörtönben kellett letölteniük.

Leövey 1856 júliusában szabadult, ezután egy ideig Máramarosszigeten az egyik unokatestvérénél lakott, akinek leánya mellett nevelősködött és részt vett a helyi irodalmi és műkedvelő kör vezetésében. 1859-ben létrehozta saját nőnevelő intézetét, amely két éven keresztül sikeresen működött, de 1861-ben a Habsburg-közigazgatás minden indoklás nélkül bezáratta. Leövey ismét Pestre utazott, majd egy év múlva az akkor már szintén szabadult Teleki Blankával Párizsba utaztak. Teleki 1862 októberében meghalt, Leövey Klára pedig ismerős családoknál nevelősködött. 1865-ben hazatért Erdélybe, és a Kolozs megyei Kendilónán gróf Teleki Miksa gyermekeinek tanítója, valamint az ekkor induló Máramaros című hetilap újságírója lett.

Hosszú évekig nevelte a Teleki család gyermekeit, emellett utazásairól, az azok során szerzett tapasztalatairól adott közre cikksorozatot. Érdeklődéssel fordult a gazdasági kérdések felé, a párizsi világkiállításról írott cikkeiben például részletesen beszámolt az ott látható gépekről, eszközökről, a modern és hatékony termelési eljárásokról. Írásaiban emellett nevelési kérdésekkel, a korabeli társadalmi és művészeti élet jelenségeivel foglalkozott, többször is megemlékezett a szabadságharcról, a kiegyezést pedig elutasította.

1889-től ismét Pesten folytatta újságírói tevékenységét, majd 1897. április 8-án itt is halt meg egy utcai balesetben. A Vasárnapi Újság így említi a történetet a megemlékezésben: „E rendkívül munkás életnek egy útczai bal­eset vetett véget, a midőn Budapesten április 8-án egy lóvonatú vasúti kocsi elgázolta, úgy, hogy néhány óra múlva elhunyt.”

Búcsúztatására Budapesten került sor, majd szülőhelyén helyezték örök nyugalomra. A nevét és emlékét megörökítő obeliszk az ottani református templom kertjében található.

Forrás: MTI