Vencel, Salamon2021. szeptember 28., kedd
Kultúra

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

2021.04.10.NG
National Geographic Magyarország

Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

Forrás: Joe Angeles / Washington University

 

Egy friss tanulmány alapján kevés az arra utaló bizonyíték, mely szerint a felelőtlen fa- és földhasználat idézte elő Cahokia összeomlását – számol be a Phys.org. Caitlin Rankin, a Saint Louis-i Washington Egyetem munkatársa és kollégái a lelőhely keleti halmát tárták fel, és üledékmagokat is vizsgáltak, hogy kiderítsék: igaz lehet-e az elmélet, amely szerint a település bukását a talaj nem megfelelő használata okozta.

Az idők során különböző hipotézisek születtek Cahokia elnéptelenedésével kapcsolatban. Az egyik legnépszerűbb, az 1990-es évekből származó magyarázat alapján az őslakosok sűrűn lakták a fáktól megtisztított területet, ami erózióhoz és áradásokhoz vezetett. Az új eredmények azonban nem támasztják alá ezt a felvetést.

Rankin szerint nem azonosították az áradások nyomait. Tristram R. „T.R.” Kidder, a csapat tagja hozzátette, a mai, a források kimerülésével fenyegető világban az emberek a múlthoz fordulnak, hogy megértsék, mi vár ránk. Cahokia történetének megértése azért lenne különösen fontos, mert modellt jelenthetne számunkra, a vizsgálatok során ugyanakkor nem szabad megalapozatlan elméleteket gyártani.

Rankinék a közelmúltban a mississippi periódusra (1050-1400) datálható keleti halomnál folytattak ásatást. Az eredmények alapján a felszín, amelyre a mesterséges dombot emelték, stabil maradt az iparosodás kezdetéig. Ez ellentétes a fahasználattal kapcsolatos hipotézissel.

A bizonyítékok alapján a térség lakói valóban rengeteg fát vágtak ki, úgy tűnik azonban, hogy a folyamat nem okozott áradásokat. Az, hogy végül mi idézte elő a város összeomlását, továbbra is rejtély.

Hozzászólások

Ókori kincset talált két amatőr búvár

Ókori kincset talált két amatőr búvár

Az 53 aranyérme a Római Birodalom bukásának korára datálható.

Kik voltak az etruszkok?

Kik voltak az etruszkok?

Egy új vizsgálat alapján a népcsoport genetikailag nem sokban különbözött a környező latinoktól.

Évgyűrűkkel a hangszerek nyomában

Évgyűrűkkel a hangszerek nyomában

Az évgyűrűk segíthetnek kideríteni, hogy egy réginek vélt hangszer tényleg régi, tényleg valódi-e.

Az Operaház megnyitója

Az Operaház megnyitója

1884. szeptember 27-én megnyitott az ország első zenei színháza, ami nem más, mint az Operaházunk.

Jégkorszaki lábnyomokat találtak

Jégkorszaki lábnyomokat találtak

A maradványok segíthetnek megállapítani, hogy mikor érkeztek meg az első emberek az amerikai kontinensre.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket