Amikor a könyvtár lóháton érkezett

Az ország számos, nehezen elérhető helyszínétől mindenféle kulturális lehetőség igen távol volt, és az embereknek utazni sem volt mivel és miből, ha tanulni, művelődni szerettek volna, pedig nagy szükség lett volna erre: Kentucky állam keleti részén a lakosság közel harmada írástudatlan volt, 40 százalékos volt a munkanélküliség a bányabezárások miatt.
A gazdasági válságból állami program is igyekezett valamiképp kihúzni az embereket, vállalatokat a New Deal programja keretében 1933-39 között az állam segítette például munkahelyteremtéssel, vagy állami projektek indításával. Franklin Delano Roosevelt elnök kezdeményezésével jelentős változások zajlottak, új törvények születtek, és egészen a második világháborúig ezen tervek megvalósítása kötötte le az államapparátust.

E program része volt az elmaradott vidék felkarolása is, mégpedig mozgó könyvtárak segítségével. Amíg ma ez megoldható egy teherautóval vagy busszal, addig a nehezen megközelíthető helyekre csak gyalog vagy lovon lehetett eljutni. Az Amerikai Könyvtárosok Szövetsége becslése szerint ezekben az években az USA lakosságának mintegy fele nem fért hozzá semmilyen nyilvános könyvtárhoz, különösen az elszórtan, nem településeken élő Kentucky lakosok szenvedtek ettől, de ők is szerettek volna tanulni, művelődni. Míg az USA más területein az egy főre jutó könyvtárhasználati standard 5-10 könyv volt évente, addig Kentucky keleti részén alig egy.

Az Appalache-hegységben élő legalább százezer ember számára jelentette az egyetlen lehetőséget az a projekt, amelyben 30 könyvtárnak kijelölt hely, pl. templom, iskola, postahivatal vett részt, és egyszerre kb. 200 lovas könyvtáros, szinte kivétel nélkül nők. A könyveket a WPA (gyakorlatilag egy több millió embernek munkát biztosító állami közmunkaprogram) keretein belül alkalmazott dolgozók osztották szét és hordták ki a lakosokhoz. Az első lovas könyvtárat még 1913-ban hozta létre egy helyi bányatulajdonos, azonban a halálát követően finanszírozás híján megszűnt. Később ezt az ötletet „melegítették fel” a WPA helyi szervezeténél, és 1935-ben megalakult a Lovas Könyvtár, amely azután egészen 1943-ig működött.

Milyen könyveket vittek magukkal a könyvfutárok? Természetesen rengeteg Bibliát, verses könyveket, klasszikus regényeket, gyerekkönyvet, képes könyveket, amelyeket az analfabéták is élvezhettek. Néhány magazint, hírlapot is vittek magukkal, de nagy szükség volt üres, naplónak, emlékkönyvnek használható jegyzetfüzetekre is. Különösen kedvelték Mark Twain történeteit, vagy a Robinson Crusoe-t az olvasók. Sok esetben az elzártan élő, idegenekkel mindig gyanakvó emberek csak akkor kezdtek el némi bizalmat táplálni a lovas könyvfutárok iránt, amikor azok Bibliákat hoztak.
Tiltott volt a detektívregények, szerelmi történetek, rémtörténetek és hasonló „semmirekellő” irodalom terjesztése, akár könyv, akár magazin formájában. A könyveket egyébként adományból szerezték be, beleértve az iskolai munkafüzeteket, vasárnapi iskolai kellékeket.

A lovasok havonta legalább kétszer körbejárták a körzetüket, ez adott esetben hetente 200-300 kilométer utat jelentett, mindenféle időjárási viszonyok közepette. Ha egy-egy könyv elkopott, szétesett, maga a könyvfutár volt az, aki újjávarázsolta, a még olvasható részeket füzetekbe ragasztotta, új kötést készített. Számos esetben a lovas könyvtár alkalmazottja szállított háztól házig személyes üzeneteket, recepteket, takarókészítési mintákat, amelyek különösen népszerűek voltak a helyi háziasszonyok körében. Volt, ahol a könyvfutár nemcsak kézbesítette a könyvet, hanem felolvasott belőle, máshol, ahol a család gyermekei már tanultak írni-olvasni, ott a gyerekek olvastak a szülőknek is.

1936-ban több százezer embert, és 155 állami iskolát szolgáltak ki a lovas könyvtár fáradhatatlan dolgozói. Ha elpusztult a lovuk vagy öszvérjük, gyalogosan járták be a körzetüket, és ugyanezt tették az állattal nem megközelíthető helyeken, időkben is. Felbecsülhetetlen értékű munkát végeztek, mai értéken számolva kevesebb mint 500 dollár (kb. 150 ezer forint) fizetségért.

Amikor Roosevelt 1943-ban véget vetett a közmunkaprogramnak, a lovas könyvtárak időszaka is véget ért. A háború után motoros könyvfutárok vették át a feladatot, s a mai napig Kentuckyban van a legtöbb mobil könyvtár, 2014-es adat szerint 75 futár robog ki a hegyvidéki lakosokhoz, ezeket a futárokat a nyilvános állami könyvtárak foglalkoztatják.